Öt frontszakaszról jelentettek előrenyomulást az oroszok
Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi közlése szerint az elmúlt 24 órában az ukrajnai hadszíntér hat frontszakasza közül ötön sikerült előrenyomulniuk az orosz fegyveres erőknek.
A tárca korábban, szombaton arról számolt be, hogy az orosz csapatok elfoglalták a donyecki régióban fekvő Privillja, valamint a Zaporizzsja megyében található Priluki települést.
A vasárnapi hadijelentés alapján a „különleges hadművelet” övezetében több mint 1200 ukrán katona esett el, illetve szenvedett súlyos sebesülést. A minisztérium közlése szerint megsemmisítettek vagy találat ért többek között csapásmérő drónok összeszerelésére szolgáló üzemeket, katonai célokat kiszolgáló energetikai létesítményeket, lőszer- és logisztikai raktárakat. A jelentés említést tett egy harckocsi és 21 egyéb páncélozott harcjármű, egy Osza típusú légvédelmi rendszer indítóállásának, két önjáró és egy vontatott, 155 milliméteres taracknak a megsemmisítéséről, valamint hat irányított légibomba, kilenc HIMARS-rakéta és 220 repülőgéptípusú drón lelövéséről is.
Szergej Lebegyev, a „mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora” arról számolt be, hogy orosz csapás érte a Szumi megyében található Konotop repülőterét, amelyet az ukrán erők állítása szerint az oroszországi Kurszk és Brjanszk megye elleni támadásokhoz használt pilóta nélküli, sugárhajtású eszközök indítására. Ugyanez a forrás azt is közölte, hogy orosz légicsapás semmisítette meg az ukrán katonai toborzóirodát a Szumi megyei Bilopilljában.
Vasárnap helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadásokról számoltak be az orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai területeken, valamint oroszországi régiókban is. Az észak-oszétiai Beszlanban három civil megsérült, miután egy lelőtt drón roncsai egy ötszintes lakóépületre zuhantak, az épületből mintegy hetven embert kellett kimenekíteni.
A nagyrészt orosz ellenőrzés alatt álló Zaporizzsja megyében eközben több mint 200 ezer ember maradt áramellátás nélkül.
MH nyomán
Follow @jobboldalihirek