HírekVilág

Rendkívüli ülést tartottak az EU vezetői Moszkva bejelentése után

Hirdetés

Oroszország szigorította álláspontját.

Az orosz fél döntését azzal indokolta, hogy dróntámadás érte Vlagyimir Putyin rezidenciáját, emiatt felülvizsgálják tárgyalási pozíciójukat.
Az egyeztetésen részt vettek Friedrich Merz német kancellár, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Alexander Stubb finn elnök, Dick Schoof holland miniszterelnök, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. A holland miniszterelnök hangsúlyozta, hogy munkájuk továbbra is a hatékony biztonsági garanciák biztosítására irányul, és töretlen ütemben folytatódik. A vezetők megvitatták a kelet-ukrajnai helyzetet, valamint olyan intézkedésekről tárgyaltak, amelyek erősíthetik a szövetséges országok biztonságát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint december 29-ről 30-ra virradó éjszaka az ukrán fegyveres erők 91 drónt indítottak Putyin rezidenciája ellen. Lavrov „megtorlással” fenyegette Ukrajnát, és közölte, hogy a célpontokat és az időzítést már meghatározták. Volodimir Zelenszkij határozottan cáfolta az állításokat, és „az Oroszországi Föderáció újabb hazugságának” nevezte Lavrov kijelentését – írja a Bloomberg.

Hirdetés
Hirdetés