HírekItthon

A Fidesz szerint bármikor rakétatámadás érheti Magyarországot Ukrajnából

Hirdetés

Menczer Tamást arról kérdezték, mennyire tartja valószínűnek, hogy Magyarországon egy fontos infrastruktúrát – például energiával kapcsolatos létesítményt – ukrán támadás érjen, majd ezt később azzal próbálják megmagyarázni, hogy a rakéta „véletlenül” tévedt a magyar légtérbe és „véletlenül” csapódott be egy ilyen stratégiai helyen.

A Fidesz kommunikációs igazgatója erre azt mondta: szerinte komoly esélye van annak, hogy az ukrán fél támadást hajt végre a magyar energiainfrastruktúra ellen. Hangsúlyozta, hogy olyan országról van szó, amely – állítása szerint – korábban is képes volt súlyos energetikai infrastruktúrát érő akciókra.

Menczer példaként a Északi Áramlat felrobbantását említette, amely Oroszországot kötötte össze Németországgal. Úgy fogalmazott: szerinte ezt ukrán szereplők hajtották végre Volodimir Zelenszkij utasítására, és ezt – állítása szerint – különböző jogi eljárások és bírósági megállapítások is alátámasztják.

Hirdetés

A politikus szerint Ukrajna célja az lehet, hogy minél nagyobb problémák alakuljanak ki Magyarország energiaellátása körül, ami szerinte nehéz helyzetbe hozná a kormányt, és politikai változásokhoz vezethetne az országban. Úgy véli, ezzel az ellenzéki Tisza Párt erősödését is segíthetnék.

Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videójában azt is kijelentette: szerinte jelenleg Orbán Viktor az a politikus, aki képes megvédeni Magyarországot az ilyen fenyegetésektől.

Hirdetés

Hirdetés