Donald Trump jelentéktelennek nevezte Irán lehetséges új vezetőjét, személyesen venne részt a kiválasztásban
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak szerepet kell vállalnia Irán új vezetőjének kiválasztásában, miután az ország legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei egy amerikai–izraeli támadásban meghalt – írja a Sky News.
Az iráni tisztviselők korábban arról beszéltek, hogy már közel állnak Hamenei utódjának bejelentéséhez, és a lehetséges jelöltek között szerepel a fia, Modzstaba Hamenei is.
Trump az iráni nyilatkozatokra reagálva az Axiosnak adott interjúban azt mondta: szerinte Irán csak az idejét vesztegeti a döntéssel.
„Időt pazarolnak. Hamenei fia jelentéktelen figura. Részt kell vennem a kinevezésben, ahogyan Delcy [Rodriguez] esetében is tettem Venezuelában” – fogalmazott az amerikai elnök, utalva Nicolás Maduro venezuelai elnök leváltására és Delcy Rodriguez hatalomra kerülésére.
Trump arról is beszélt, hogy Rodriguezzel szerinte jól működik az együttműködés, és ennek eredményeként a venezuelai olaj ismét az Egyesült Államokba áramlik.
Az amerikai elnök hozzátette: Washington nem fogadna el olyan új iráni vezetőt, aki Hamenei politikáját folytatná, mert szerinte ez néhány éven belül ismét háborúhoz vezetne az Egyesült Államok és Irán között.
„Hamenei fia számomra elfogadhatatlan. Olyan vezetőt szeretnénk, aki harmóniát és békét hoz Iránba” – jelentette ki Trump.
Index nyomán