Ettől az iráni forgatókönyvtől még Washington is retteg
A Közel-Keletről érkező legfrissebb hírek alapján egyelőre semmi jele a feszültség enyhülésének: a konfliktus nemcsak mélyül, hanem egyre nagyobb területre is terjed. A kialakult helyzetről Kemény Jánost, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
„Attól tartok, még messze vagyunk a konfliktus végétől. Nagy valószínűséggel még csak a kezdeti szakaszban járunk. Donald Trump 4–5 hetes időtávot említett, de az is könnyen lehet, hogy ez túlságosan optimista becslés. Egyelőre azt sem látjuk tisztán, hogy a légicsapások után milyen irányt vehetnek a belpolitikai folyamatok Iránban” – mondta lapunknak Kemény János.
A kutató szerint az sem kizárt, hogy Iránban egy még radikálisabb vezetés kerül hatalomra, ami Izrael számára aligha lenne elfogadható. Hozzátette: az is kérdéses, hogy az Egyesült Államok milyen iráni politikai vezetéssel lenne elégedett a jövőben. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a legfrissebb hírek szerint Washington az iráni kurd kisebbséggel is tárgyalásokat folytat.
Arra a kérdésre, hogy pusztán légicsapásokkal elérhető-e egy esetleges rezsimváltás, a szakértő úgy fogalmazott: a történelem nem ezt igazolja.
„A kizárólag légi hadműveletekre épülő, politikai változást kikényszeríteni kívánó katonai akciók a múltban jellemzően nem hoztak tartós eredményt. Most úgy tűnik, hogy az amerikai és izraeli stratégia célja az iráni rendszer megrázása: a belbiztonsági és az adminisztratív kapacitások jelentős részének megsemmisítésével próbálnak sokkhatást kiváltani. Az viszont nyitott kérdés, hogy ennek milyen pszichológiai következményei lesznek, és nem éppen az iráni társadalom összezárását erősítik-e majd” – fejtette ki.
Kemény János a konfliktus regionális kiterjedésének veszélyéről is beszélt. Mint mondta, komoly kockázatot jelent Irán azon lépése, hogy a közelmúltban már Törökország irányába is rakétát indított.
„Az iráni stratégia lényege, hogy az Egyesült Államok szövetségeseire gyakorolt katonai és gazdasági nyomást – rakéta- és dróntámadásokkal, valamint a Hormuzi-szoros gyakorlatilag lezárásával – olyan szintre emeljék, amely végül meghátrálásra kényszerítheti Washingtont. Szinte valamennyi arab ország jelezte, hogy nem kívánja területét amerikai támadó műveletekhez biztosítani. Ennek ellenére Irán nemcsak az amerikai bázisokat vette célba ezekben az államokban, hanem a helyi energetikai infrastruktúrát is. Az Öböl menti országok nem akarnak katonai konfliktusba sodródni, de egy ponton az iráni lépések akár oda is vezethetnek, hogy mégis kénytelenek lesznek az amerikai katonai törekvések mellé állni” – mondta.
A szakértő Európa szerepéről is beszélt. Szerinte az európai országok jelenleg eltérően viszonyulnak a konfliktushoz.
„Európa első reakciói meglehetősen megosztottak voltak. Friedrich Merz német kancellár viszonylag megengedő hangnemben beszélt az amerikai–izraeli támadásról, míg például Spanyolország határozottan elítélte a beavatkozást. Több ország pedig valahol a kettő között foglal állást. Nagy-Britannia például a ciprusi bázist ért dróntámadás után – ha támadó műveletekre nem is – de védekező jellegű akciókhoz hozzáférhetővé tette bázisait az Egyesült Államok számára.”
Kemény János két lehetséges jövőbeli forgatókönyvet is felvázolt. Mint mondta, ha Iránban a Forradalmi Gárda által dominált katonai diktatúra alakulna ki, azt Európa sem tudná elfogadni. Ha viszont egy olyan politikai rendszer jönne létre, amely jelentősebb mértékben szakít a jelenlegi struktúrával, akkor Európa akár aktívabb szerepet is kaphatna a rendezési folyamatban.
A kutató ugyanakkor hangsúlyozta: jelenleg még túl korai messzemenő következtetéseket levonni.
„Az események még annyira a kezdeti szakaszban járnak, hogy ezek a lehetőségek egyelőre inkább csak feltételezések” – fogalmazott.
Index nyomán
Follow @jobboldalihirek