HírekItthon

Tarr Zoltán megerősítette, hogy a Tisza rákényszerítené a Mol-t az orosz olajról való leválásra

Hirdetés

Vállalati felsővezetőkből álló kormány felállításáról beszél Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője – erről a párt több politikusa is nyilatkozott a Politiconak. Elképzeléseik szerint, ha hatalomra kerülnének, elsősorban a nagyvállalati világból érkező menedzserekkel töltenék fel a kabinetet, akik feladatul kapnák az állami intézményrendszer átalakítását, valamint a jelenleg befagyasztott uniós források felszabadítását.

A párt vezetése úgy véli, hogy az üzleti életből érkező szereplők tapasztalata segíthetne az állami működés „menedzserszemléletű” átszervezésében, illetve az Európai Unióval fennálló viták rendezésében – írja a Politico. A Tisza egyik vezető politikusa, Tarr Zoltán arról beszélt: olyan „jó menedzsereket” keresnek, akik végre tudják hajtani az általuk tervezett változtatásokat.

A párt szerint azért fordulnak elsősorban a vállalati szférához, mert így elkerülhetik, hogy a jövőbeli minisztereket korábbi kormányzati szerepvállalásuk miatt politikai kötődések terheljék. Tarr Zoltán ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a befagyasztott uniós források megszerzéséhez olyan tárgyalási tapasztalatokra lehet szükség, amelyek az üzleti életben megszokottak.

Hirdetés

A kiszivárgott tervek alapján több ismert üzleti vezető neve is felmerült lehetséges kormánytagként. A külügyi tárca élére például Orbán Anita kerülhetne, aki korábban a Vodafone csoportnál dolgozott vezető beosztásban. Az energiapolitika irányítását Kapitány István, a Shell globális vezetője kaphatná meg. A költségvetési és pénzügyi ügyeket Kármán András, az Erste Group egyik vezetője felügyelné, míg az agrártárcát Bóna Szabolcs irányíthatná. Az egészségügyi minisztérium élére pedig Hegedűs Zsolt kerülhetne.

A Tisza Párt szerint hatalomra kerülésük esetén jelentős változtatásokra lenne szükség több állami intézmény működésében. Példaként említették a MOL működését is, amelynek tulajdonosi és irányítási rendszerét szerintük felül kellene vizsgálni.

Bár a tulajdonosi szerkezet módosítása kétharmados parlamenti többség nélkül nehezen lenne kivitelezhető, Tarr szerint a vállalat stratégiáján könnyebb lehet változtatni. Hozzátette: a Tisza tervei között szerepel, hogy 2035-ig teljesen megszüntessék a Mol orosz olajimportját.

Hirdetés

Elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy számos intézményi átalakítás csak kétharmados parlamenti felhatalmazással valósítható meg. A magyar politikai rendszerben ugyanis több kulcsfontosságú intézmény – például az Alkotmánybíróság, az ügyészség vagy a médiahatóság – vezetőinek kinevezéséhez is kétharmados parlamenti támogatás szükséges.

A párt vezetése ezért több forgatókönyvvel készül: számolnak azzal az esettel is, ha csak egyszerű parlamenti többséget szereznek, de azzal is, ha kétharmados felhatalmazást kapnak. Utóbbi esetben széles körű vitát indítanának a jelenlegi alkotmány jövőjéről, amelyet Orbán Viktor kormánya fogadott el 2011-ben.

Hirdetés
Hirdetés