Elindult a visszaszámlálás, eddig maradt készlet a hatósági áras üzemanyagokból
Június 30-ig biztosan elegendőek azok a felajánlott kőolaj- és földgázkészletek, amelyek még a védett árakon érhetők el a hazai benzinkutakon. A világpiacon azonban továbbra is erős drágulási nyomás érzékelhető, különösen addig, amíg fennmarad a Hormuzi-szoros körüli feszültség és blokádhelyzet. Jelenleg Magyarországon mintegy 80 forintos eltérés van a védett és a szabadpiaci üzemanyagárak között – erről beszélt az Indexnek Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Szerinte még kedvező nemzetközi fordulat esetén sem lehet gyors árcsökkenésre számítani, legfeljebb lassú konszolidáció indulhat el.
A védett ár fenntartása a Tisza-kormány számára is kiemelt jelentőségű lehet, ugyanakkor a Magyar Közlönyben megjelent rendelet egyértelművé teszi, hogy a rendelkezésre álló készletek csak június 30-ig biztosítottak. Ez alapján a korábbi feltételezések, amelyek éveken át fenntartható rendszerről szóltak, nem bizonyultak reálisnak. Az üzemanyagpiac helyzetéről és a várható folyamatokról Grád Ottó részletesen is beszélt.
A szakember szerint a nemzetközi környezet továbbra sem kedvező, különösen Európa számára. A Brent típusú kőolaj ára tartósan magas szinten mozog, hétfő délelőtt például hordónként 110 dollár fölött járt.
Grád Ottó szerint ez arra utal, hogy hosszabb távon is rendkívül magas olajárakra kell felkészülni, amelyet elsősorban az ellátási problémák és a Hormuzi-szoros lezárása okoz.
Európa ugyan új beszerzési útvonalakat próbált kialakítani, azonban a gázolajellátás továbbra is szűkös. Az Oroszország elleni uniós szankciók miatt ugyanis mintegy 15–20 százalékos kiesés jelent meg a piacon. Bár részben alternatív útvonalakra álltak át, köztük a Hormuzi-szoros térségére, az iráni konfliktus következtében ott is komoly fennakadások alakultak ki. Közben a gázolaj ára már a benzinét is meghaladja, ami a nyári időszak közeledtével szokatlan jelenségnek számít.
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kialakult problémák miatt az energiahordozók nagykereskedelmi ára folyamatosan emelkedik. A szabadpiacon jelenleg különösen a gázolaj drágább. A hazai ellátás biztosítása érdekében korábban 150 millió liter 95-ös benzint és 425 millió liter gázolajat szabadítottak fel a stratégiai készletekből.
A mostani intézkedések révén a kisebb benzinkutak is ismét megfelelő készletekhez juthatnak, így az ellátási gondok átmenetileg enyhülhetnek. Európa benzinnel még képes ellátni magát, gázolajból azonban továbbra is importra szorul.
Közben a Barátság vezetéken keresztül ismét érkezik orosz kőolaj Magyarországra, azonban a finomítói kapacitások korlátozottak, így a feldolgozás nem tud korlátlanul növekedni. A Hormuzi-szoros körüli helyzet miatt ráadásul a világpiaci egyensúly is felborult, ezért a piaci szereplőknek új megoldásokat kell keresniük.
Grád Ottó arra is felhívta a figyelmet, hogy még akkor sem várható gyors normalizálódás, ha a közel-keleti helyzet rendeződik. A világpiacon ugyanis a normál kereslet mellett megjelenik majd az a pluszigény is, amelyet a felszabadított stratégiai készletek visszapótlása okoz. Ez különösen a kőolajpiacon jelenthet hosszabb, akár fél-egy éves átmeneti időszakot.
A szakember szerint addig tartósan magas árakra kell számítani, és csak lassú stabilizáció indulhat el, ha a Hormuzi-szoros körüli blokád megszűnik.
A hazai árakról szólva kiemelte: jelenleg körülbelül 80 forint a különbség a védett és a szabadpiaci árak között, ennek ledolgozása pedig hosszabb időt vehet igénybe. A védett ár költségvetési hatásait egyelőre nehéz pontosan felmérni.
A kedvezményes árak miatt ugyanakkor jelentősen megugrott a fogyasztás: az elmúlt két hónapban például 20–25 százalékkal több gázolaj fogyott Magyarországon. Grád Ottó szerint ez elsősorban nem spekuláció eredménye, hanem annak következménye, hogy a felhasználók igyekeztek előre biztosítani készleteiket, különösen a mezőgazdasági munkák miatt.
Közben a holtankoljak.hu újabb nagykereskedelmi drágulásról számolt be: a benzin ára bruttó 8 forinttal, a gázolajé pedig 4 forinttal emelkedett.
A hétfői átlagárak így alakultak:
- 95-ös benzin: 684 forint/liter
- gázolaj: 698 forint/liter
A védett árak egyelőre változatlanok: a 95-ös benzin literje továbbra is 595 forint, míg a gázolaj 615 forintos áron tankolható.
Index nyomán
Follow @jobboldalihirek