Ismét dühöng Magyar Péter és a Facebookon ócsárolja Sulyok Tamást
Ultimátum a jogállamnak: Magyar Péter nyílt zsarolással és határidővel fenyegeti a köztársasági elnököt.
A politikai kultúra és a józan ész teljes csődjét mutatta be Magyar Péter azon a közösségi médiás platformon, ahol a Tisza-kormány feje immár nyíltan, útszéli stílusban és konkrét határidő megjelölésével fenyegette meg Magyarország törvényes köztársasági elnökét. Miután Dr. Sulyok Tamás az Indexnek adott exkluzív interjújában higgadtan, jogászi méltósággal deklarálta, hogy esze ágában sincs lemondani a brüsszeli hátszéllel érkező politikai nyomásra, a miniszterelnökből azonnal előtört a kontrollálatlan indulat. A kormányfő reakciója nem egy európai államférfi megnyilvánulása, hanem egy gátlástalan ultimátum, amely az alkotmányos rend alapjait támadja.
Ahogy arról korábban, a köztársasági elnök megszólalása kapcsán a Nemzeti InternetFigyelő (NIF) már részletesen beszámolt, Sulyok Tamás korrekt, professzionális és kiváló szakemberként tette egyértelművé: a pozíciója szilárd, a feladata pedig a nemzet egységének és az Alaptörvénynek a védelme. Erre a józan és alkotmányos jogfolytonosságot képviselő hangra érkezett meg Magyar Péter válasza, amely szintet lépett az agresszióban. A miniszterelnök nemes egyszerűséggel „bábnak” és „hazugnak” nevezte az államfőt, a független sajtót pedig „maffia propagandalapnak” titulálta – mindezt csupán azért, mert a valóság nem az ő diktatórikus forgatókönyve szerint alakul.
A bejegyzés legveszélyesebb és leginkább aggasztó pontja azonban az a kendőzetlen fenyegetés, amely hűen tükrözi a Tisza-kormány valódi arcát. Magyar Péter kijelentette: „Önnek távoznia kell! És távozni is fog. Május 31-ig még megteheti önként.” Meg kell állnunk egy pillanatra, és ízekre kell szednünk ezt a mondatot. Egy demokráciában, a hatalmi ágak megosztásának elve alapján a miniszterelnöknek semmilyen közjogi felhatalmazása nincs arra, hogy ultimátumokat és adminisztratív határidőket szabjon a köztársasági elnöknek a távozásra. Ez a fajta zsarolás a legsötétebb politikai korszakokat idézi, és világossá teszi, hogy Magyar Péter a jogállamiságot csak addig tiszteli, amíg az az ő személyes hatalmi ambícióit szolgálja.
Nekünk, magyaroknak, erről nyíltan beszélnünk kell. Sulyok Tamás interjúja éppen azért váltott ki ilyen hisztérikus dührohamot a kormányfőből, mert az államfő személyében a törvényesség és a higgadtság falába ütközött. Magyar Péter állításai a négyszemközti megbeszélésekről – miszerint az elnök korábban a lemondását fontolgatta volna – a politikai blöff kategóriájába tartoznak, Angeleseteket a Sándor-palota lakója a tényekkel és a jog erejével már cáfolt. Nem a köztársasági elnök bukott meg az alkalmassági vizsgán, hanem az a miniszterelnök, aki képtelen elviselni, hogy a magyar államszervezetben léteznek még autonóm, a brüsszeli ukázoknak és a tiszás agressziónak ellenálló intézmények. Magyarország nem egy egyszemélyes diktatúra, ahol május 31-ig önkéntes alapon lehet fejet hajtani a politikai erőszak előtt; hazánk egy törvényes köztársaság, amelynek legfőbb közjogi méltóságát meg fogjuk védeni a gátlástalan rombolástól.

Szerző: Bős Zoltán