Varga Judit üzent a magyaroknak – ezt látni kell
Varga Judit korábbi nyilatkozatait idézte fel Orbán Viktor a tisztújító kongresszuson, amikor a kormány és az ország viszonyát egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlította. A volt miniszter később rövid üzenetben reagált a pártelnök szavaira, – írja az Origo.
Szellemes hasonlattal szemléltette hazánk állapotát Orbán Viktor, a tisztújító kongresszuson úgy fogalmazott: „A kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal. Úgy is mondhatom, hogy ma az ország a Varga Judit”. A kijelentéssel arra utalt, hogy Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter éveken át élt bántalmazó kapcsolatban volt férjével, Magyar Péterrel. A pártelnök úgy véli, ugyanazok a mintázatok figyelhetők meg a kormány és a magyar emberek viszonyában, amelyekről Varga Judit korábban a saját kapcsolatával összefüggésben beszélt.
Orbán Viktor a közösségi oldalán is megosztotta kijelentését, amelyhez hozzáfűzte: „Team Judit”. A pártelnök ezzel nemcsak megerősítette a kongresszuson elhangzott üzenetét, hanem nyíltan közösséget is vállalt Varga Judittal. A Telex megkereste a kijelentés kapcsán a korábbi igazságügyi minisztert, mi a véleménye, érzése azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor vele példálózott. Varga Judit erre annyit felelt: „Mindig van kiút.”
Forrás: Origo
Follow @jobboldalihirek