Gyurcsány először mutatta be a nyilvánosságnak az új barátnőjét
Több mint egy évvel politikai visszavonulásának bejelentése után a szemkilövető a palotási halfesztiválon mutatkozott az új asszonnyal.

A bukott Gyurcsány hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, leginkább írással foglalkozott, majd idén jött az újabb hír, vásárolt egy vidéki házat a Nógrád megyei Ecsegen.
A Kígyó az ecsegi csapat tagjaként megjelent a palotási halfesztiválon. Pontosabban megjelentek, Gyurcsány Ferenccel tartott ugyanis barátnője, Éva, most először mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt.
Kettejük kapcsolatáról ugyan nem beszéltek, de az ott töltött idejük alatt együtt mentek mindenhová, még a palacsinta kiszolgálását is közösen oldották meg. Hogy kettejük kapcsolata komoly, az is bizonyítja, hogy az ecsegi ház felújítási munkálataihoz közös tervekkel vágnak neki. Vettek motoros fűrészt, rotakapát, ÁgnesÉva (ahogy Gyurcsány hivatkozik rá, „így egyben”) pedig elárulta, a tájhoz illeszkedő virágokat szeretnének ültetni a kertbe és a ház köré – írta meg az Index.