Jegyezzük meg, mert szégyenteljes, ezt a nevet: Görög Márta!
Franka Tibor írása:
„Adj nekem hat sort a legbecsületesebb embertől, és én okot találok rá, hogy felköttessem.” – Richelieu bíboros
Jegyezzük meg, mert szégyenteljes, ezt a nevet: Görög Márta. Így hívják azt az újdonsült „magyar” igazságügyér asszonyt, aki a vicsorgó törpe farkas szorításában 139 bódult birka (tiszás) képviselővel Alaptörvényünk 17. módosítását elfogadtatta. Hóhér ez a nő, abban az értelemben mindenképp, hogy a magyar jogállamiságot 36 év után szögre akasztotta, bitóra juttatta. Pallosával csak beintett, és az ország templomát karámként elözönlő „báránykák” meg velük a hazát is felfalni készülő birkasokadalom azonnal és lelkendezve igent bégetett országházban és Tisza Szigeteken. (Mert a birka, az birka.) Sőt, csokoládéval, üdítővel meg színes bokrétacsokorral kedveskedtek a szavazás után az ő Mártájuknak, a kiskunfélegyházi Pallas Athénének. Apró malőr, hogy Mártika nem Zeusz, hanem Magyar (Brüsszel) Péter fejéből pattant ki.
De még az övéből sem elsőre! A Kedves Vezető ugyanis primérben a saját sógorát, bizonyos Melléthei-Barna Mártont (a családban csak Marcit) vágyta volna megtenni igazságügyi helytartójának, de a jogállamiságra oly érzékeny páros, az Ursula meg a Manfred közberivallt, így lett Marciból Márta. (Legalább alliterál.) Micsoda színjáték! Elsőre nem is kegyed kellett neki, az Alaptörvény torka vágásában mégis prímszerepet vállalt mint másodhegedűs. Csöppet sem dehonesztáló kunsági lány, gyermekes édesanya, oktató egyetemi tanár létére? Ha nincs Marci, jó a Márti is?
Bravó, tisztelt igazságügyér asszony. A futottak még kategóriából pénzért, paszományért élre ugrott, és előterjesztésére emberi, szakmai lelkiismeret-furdalás nélkül elmozdították Sulyok Tamás elnök urat, lefejezték az Alkotmánybíróságot, és korlátozták nekünk, állampolgároknak választói jogunkat. Ilyen egy „tökös” igazságosztó nacsalnyik. Abban bíztam, hogy kosarat ad az áruló, országrontó miniszterelnökének. Nem tette, pedig gondolom, sem otthon, sem a kunsági iskolában, később az egyetemen nem erre nevelték, és az előadóteremben ülőket ön sem erre tanította hét esztendőn át. Meggondolta, egyúttal kiírta magát a gerincesek társadalmából.
Ugyanis ön hosszú éveken keresztül azt próbálta Szegeden az egyetemisták fejébe verni, hogy amit most Sulyok Tamással el tetszett követni, ilyen jogállamban nincs, nem létezik, ahogyan visszamenőleges, személyre (elnökre) szabott törvénykezést sem szabad csinálni normális országban. Gyakorlatban mégis megcsinálta! Ezzel pedig hazánkat írta ki Európából. Előtte, feltűnősködve még ki is állt a Sándor-palota elé jellemtöpörtyű miniszterelnöke mögé, közösen lemondatni a ház demokratikus urát. Nem beintett, hanem hergelt.
Ugyanis ha létezhetett volna ilyen törvény a rendszerváltoztatást követően, amilyet most 139 tiszás kelekótyával megszavaztak, akkor 1990 után például Apró Antal, Biszku Béla, Horn Gyula és további gyilkos ávós, rendőr, katona, besúgó meg vérbíró társaik tucatjai nagy valószínűséggel börtönben töltötték volna életük hátralévő éveit. Amúgy visszamenőlegesen! Pedig ők aztán tényleg bűnösök voltak, de megmenekültek éppen az akkori köztársasági elnök, az SZDSZ-es Göncz Árpád és eszmetársa, Mécs Imre játékgépfüggő képviselő jóvoltából. És tetszik tudni, mire hivatkoztak a parlament előtt? Arra, hogy a visszamenőleges törvénykezés, az nem Európa-konform. Sose volt az! Az akkor pedig MDF-többségű parlament nem is szavazott róla, a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényről, míg ez a mostani gyüttment tiszás alakulat minden további nélkül. Mitől lett hirtelen Európa-konform, ami nem az? Idegen beintéstől, globális érdekből, szimpla bosszúból, irigységből, félelemből, hatalomimádatból etcetera. Normális országban ilyen nincs. Brutál ez a liberálkommunista tempó!
Utoljára olyan elnémító gégemetszést a hazán éppen 77 (?) esztendeje, 1949-ben végeztek, akkor moszkvai egyenruhás tanácsadók felügyelete mellett Rákosi Mátyásék, mint amilyet most kosztümös brüsszeli team irányításával Magyar Péter a Tisza-parlamenttel hajtatott végre. Az akkori vezető sebészt (felcsert), az ön egyik elődjét Ries Istvánnak hívták, aki 1945-től volt Gerőék igazságügyi bábja, és akinek a nevéhez fűződik Alkotmányunk szégyenteljes népköztársasági alkotmánnyá történő átírása, gyúrása (1949. évi XX. törvény). Aztán tetszik tudni, hogy járt, mi lett a jutalma ennek a gerincvesztett Riesnek, már ha olvasott róla egyáltalán, miután Kedves Vezetője, Rákosi elvtárs kiszeretett belőle? Megvádolták, letartóztatták, és az igazságügy miniszteri székből a váci börtönig meg sem állt, ahol Kádár elvtárs is raboskodott, és ahol 1950-ben elvtársai csupasz kézzel agyonverték. Előtte azonban végrehajtottak még egy emberellenes gaztettet, azzal az 1950. évi 39. számú büntető törvénykönyvi módosítással, amiből, úgy tűnik, most önök is szemezgetnek, mazsoláznak, ugyanis ez a passzus azt mondja ki, hogy „ha a cselekmény elkövetésétől annak elbírálásáig új törvény lép hatályba, az újabb törvényt a hatálybalépése előtt elkövetett cselekményekre is alkalmazni kell”. Ez a beszéd, miniszter asszony! Hadd szóljon hangosan, és hasson visszamenőleg is a zsarnokság. A normális európai jogrend szégyene. Példával élve: ha ezentúl büntetendő lesz a szenvtelenül betolakodó büdös poloska kiirtása, akkor az is börtönbe kerülhet, aki még a tiltás előtt merészelt poloskát pusztítani, mert kártékony. Szeretetország a javából, tégláról (börtön)téglára épül le nemzetünk emelkedése.
És hogy miért képes Magyar (Brüsszel) Péter kormánya és érette egyelőre harakirire is elszánt képviselői csődülete akár napi szinten a neki nem tetszőket lealázni, kirugdosni, megvádolni és vezetőszárra fűzni? Mert érzik, tudják: tiszavirág-életűek, hát sürgős betárazni a koncból, kiélvezni az érdemtelen hatalmat, bódító zsarnokságot, amit a 141 iszapban termett parlamenti kérész (rovar) szenvedéllyel, önfeledten biztosít is magának, aztán visszahull, ahonnan vétetett. Akár virágzásuk, úgy pusztulásuk is látványos lesz, némelyiket éjjellátóval is nehéz észrevenni.
Tisztelt igazságügyér asszony! Ön közeledvén a konzervatív életkorhoz olyan messze került a magyar igazságszolgáltatás nagyjainak panoptikumától, mint batyus zsidó a mennyországtól. Joggal várta volna el az ember, hogy más, nemzetünket emberileg, szakmailag makulátlan szolgáló példaképek nyomdokain cseperedve tetszik majd az egyetemi katedráról Pallas Athéné szentélyébe lépni, de reményt vesztve tévednünk adatott. Mert szóba jöhetett volna, mint etalon, például az első magyar igazságügy miniszter, Deák Ferenc (1848), aztán Wekerle Sándor, Gróf Bethlen István, Kovács Béla kisgazda vagy Balsai István, Navracsics Tibor és mások, de önnél valamiért ezen kiérdemesültek nem jöttek, jöhettek szóba. Lelke nyugalma rajta. Igaz, nem is Zeusz, csak Magyar (Brüsszel) Péter fejéből tetszett kipattanni. De még az övéből sem elsőre. Viszont személyre szabottan és visszamenőlegesen.
Tibi csokit a hóhérnak! Az Alaptörvény várja vissza igazi szüleit.
Utóirat: Forsthoffer Ágnes, néhai felszolgáló, kinézve kommunista apja összemutyizott uradalmának (földvári latifundiumának), majd pedig a magyar nemzet országházának ablakán, elégedetten ciccentett, majd kiadta szerény kommünikéjét: Az átmeneti időszakban a rám váró elnöki feladat (most vertétek szét) iránti alázattal kérem megtisztelő bizalmukat.
Küldöm őszinte, szívből jövő megvetésemet hazánk hóhérainak.
Demokrata