Magyar Péter ismét arccal szaladt a falnak: most Göncz Árpád miatt
1. Az ideális elnök igenis jogász, mert azért csak jól.jön, ha a magyar jogállamiság egyik fő őre ért a joghoz.
2. Göncz Árpád valóban népszerű volt, de a korabeli ballib médiagépezet egy Szaratov hűtőgépet is közönségkedvenccé tett volna. Az ország jó fele így is utálta.
3. A jogász miniszterelnök úr részéről külön kínos, ha egy egykori kollégáról ír hülyeséget.
Deák Dániel is kommentálta Magyar bejegyzését:
❗Kellemetlen: miután saját követői is bírálták Magyar Pétert, és számonkérték rajta, hogy egy jogi végzettséggel nem rendelkező sakkozót szeretne a köztársasági elnöki székbe ültetni, aki a jogállamiság felett őrködne, a miniszterelnök azzal érvelt, hogy Göncz Árpád sem volt jogász.
A volt köztársasági elnök életrajza azonban mást mutat. Göncz Árpád a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán (a mai ELTE Állam- és Jogtudományi Kar elődjén) tanult, ahol 1944-ben jogi diplomát szerzett.
Vagyis Magyar Péter érvelésének alapja egyszerűen nem felel meg a történelmi tényeknek.