Ruszin-Szendi meghúzta a „váratlant”
Kibővíti a honvédségi szolgálati gépjárművek magáncélú használatának lehetőségét az új honvédelmi miniszter.
Jelentősen kibővítik a honvédségi szolgálati gépjárművek magáncélú használatának lehetőségét – hívta fel a figyelmet a Polkorrekt elnevezésű Facebook-oldal. A Magyar Közlönyben olvasható legfrissebb módosítás szerint a Honvéd Vezérkar főnöke és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója a szolgálati személygépkocsit hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt, korlátozás nélkül használhatja, gépjárművezető biztosításával.
A Ruszin-Szendi Romulusz által elrendelt módosítás egyúttal megszünteti a korábbi kilométerkorlátozásokat a fenti vezetőknél.
A rendelkezés emellett a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesei és a vezérkar törzsigazgatója számára havi 5000 kilométeres térítésmentes magánhasználatot biztosít sofőrrel, míg a HM Védelemgazdasági Hivatal főigazgatója havi 3000 kilométer erejéig használhatja a szolgálati gépkocsit magáncélra, szintén gépjárművezetővel.
Hivatalos célú használat esetükben továbbra is korlátlan.
A portál megjegyzi, amíg a magyar családoknak a 2027-es költségvetés jegyében össze kell húzniuk a nadrágszíjat, a polgármesterek költségtérítését eltörölte, illetményüket pedig befagyasztja a Tisza-kormány, addig a honvédség csúcsvezetői új szintre emelik a kényelmet.
Ragaszkodik a luxushoz Ruszin-Szendi Romulusz
A honvédelmi miniszter döntése, mely szerint kibővítik a honvédségi szolgálati gépjárművek magáncélú használatának lehetőségét, egyáltalán nem meglepő, hiszen ő maga sem veti meg a kényelmet. Noha korábban azt ígérte, kivizsgálják majd az egymilliárd forintért felépített vezérkari főnöki luxusvilla beruházását, az ügyben azóta nem történt előrelépés, ő maga pedig azt állította, nem ő írta alá az ingatlan kivitelezéséről szóló terveket, vezérkari főnökként általában sem volt hatásköre a beszerzések és beruházások költségvetésére.
Szerinte azért is volt szükség ilyen ingatlanra, mert a mindenkori vezérkari főnöknek magas rangú delegációkat is kell fogadnia és a biztonsági előírásoknak is meg kell felelni. De érdemes felidézni a miniszter azon botrányait is, amikor kiderült, hogy a honvédségi helikopterrel Hajdú-Bihar vármegyei Ebesre utazott, hogy feleségével találkozzon.
Forrás: Magyar Nemzet