HírekItthon

„Furcsaságok” a paksi fenékküszöb megépítése körül

Hirdetés

Egyetlen vállalatot hívtak meg a Paksi Atomerőmű vízellátását biztosító dunai fenékküszöb megépítésére kiírt, több milliárd forintos közbeszerzésre. Verseny hiányában az A-Híd Zrt. lett a kivitelező, amelynek ajánlata mintegy 30 százalékkal haladta meg az eredetileg becsült 1,55 milliárd forintos összeget. A sürgősséggel indokolt eljárásban a szerződést gyakorlatilag azonnal megkötötték, a többletköltséget pedig állami forrásból finanszírozzák.

Miközben a Paksi Atomerőmű biztonságos vízellátásának biztosítása kiemelt kérdéssé vált a rendkívüli alacsony dunai vízállás miatt, a fenékküszöb megépítésének közbeszerzése is figyelemre méltó körülmények között zajlott. A több milliárd forintos beruházásra ugyanis mindössze egyetlen céget hívtak meg, így csak egy ajánlat érkezett, ráadásul a kivitelezés végül mintegy harmadával többe kerül, mint amekkora összeg eredetileg rendelkezésre állt.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) augusztus 12-én írta ki a „Duna-fenékküszöb emelése a Paksi Atomerőműnél” elnevezésű közbeszerzést. A beruházás célja, hogy rendkívüli kisvizes időszakokban is biztosítható legyen az atomerőmű vízkivételi rendszerének működéséhez szükséges vízszint. A kivitelezőnek egy olyan mederbeli műtárgyat kell megterveznie és megépítenie, amely helyileg megemeli a Duna vízszintjét, miközben nem okoz elfogadhatatlan változásokat a folyó vízszállításában vagy a mederviszonyokban.

Hirdetés

A munkára mindössze 120 nap áll rendelkezésre, az OVF pedig rendkívüli sürgősségre hivatkozva hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazott. Az ilyen közbeszerzési forma kivételes esetekben használható, mivel korlátozza a versenyt. A vízügyi főigazgatóság azzal indokolta a rendkívüli eljárást, hogy a Paksi Atomerőmű működése stratégiai jelentőségű Magyarország energiabiztonsága szempontjából, ezért nem áll rendelkezésre elegendő idő egy hagyományos, nyílt közbeszerzés lefolytatására.

Egyetlen cég kapott meghívást

A rendkívüli sürgősség azonban nemcsak a gyors eljárást eredményezte. Az OVF végül mindössze egyetlen vállalkozást, az A-Híd Építő Zrt.-t hívta meg ajánlattételre. Így az augusztus 13-i határidőig természetesen egyetlen ajánlat érkezett.

Ez azért is figyelemre méltó, mert a közbeszerzési szabályok szerint – ha az adott körülmények között ésszerűen lehetséges – a verseny biztosítása érdekében lehetőség szerint több, akár három gazdasági szereplőt is meg kell hívni. Az OVF közbeszerzési dokumentumaiban maga is hangsúlyozta, hogy a rendkívüli helyzetben az észszerűen lehetséges mértékben biztosítani kívánja a versenyt.

A gyakorlatban azonban erre nem került sor. Az A-Híd volt az egyetlen felkért és egyben az egyetlen ajánlattevő.

Az OVF későbbi magyarázata szerint a döntést a beruházás rendkívüli idő- és helyszínigénye indokolta.

Hirdetés

A kivitelezéshez

  • azonnal rendelkezésre álló vízépítési kapacitásra,
  • bárkákra,
  • pontonhíd kialakítására,
  • nagy mennyiségű terméskő gyors beszerzésére és szállítására,
  • valamint a Paksi Atomerőmű területén szükséges speciális szervezési és biztonsági feltételek teljesítésére volt szükség.

Az OVF álláspontja szerint ezeket az egymásra épülő feltételeket az előírt rendkívül rövid határidőn belül az A-Híd tudta teljes körűen biztosítani.

Harmadával magasabb lett az ár

Hirdetés

A közbeszerzés másik különösen érdekes eleme a beruházás költsége. Az A-Híd ajánlata mintegy nettó 2 milliárd forintról szólt, miközben az OVF eredetileg körülbelül nettó 1,55 milliárd forintos rendelkezésre álló fedezettel számolt.

Ez azt jelenti, hogy a kivitelezés ára nagyjából 30 százalékkal, vagyis közel harmadával magasabb lett az eredetileg becsült összegnél. Mindez ráadásul úgy történt, hogy az eljárásban nem volt versenytárs, amely az ár tekintetében összehasonlítási alapot jelenthetett volna.

Az OVF elismerte, hogy a közbeszerzés becsült értéke alacsonyabb volt a nyertes ajánlatnál. Magyarázatuk szerint ennek oka, hogy az eredeti becslés alapjául szolgáló indikatív ajánlat műszaki tartalma szűkebb volt, mint a végül szerződésben rögzített feladat.

Hirdetés

A többletköltség finanszírozása ugyanakkor nem jelent akadályt: a beruházáshoz szükséges forrást a kormány aszály és vízhiány elleni kárelhárítási feladatokra elkülönített keretből biztosítja.

A szerződést augusztus 14-én már alá is írták az A-Híd Építő Zrt.-vel, a munkaterületet pedig még ugyanazon a napon átadták a kivitelezőnek – közölte az OVF a Világgazdaság megkeresésére.

Forrás: MNO

Hirdetés