Videó: L. Tamás Pál újságíró tegnap este Budapesten belebotlott Lakatos Márkba
Horváth Tamás újságíró írja a Facebookon:
„L. Tamás Pál újságíró kollégám tegnap este Budapesten belebotlott Lakatos Márkba.
Az esetről készített videofelvétel legfontosabb része az, amikor Lakatos a kérdésre, miszerint a rendőrség miért állítja azt, hogy pedofil; azt válaszolja, hogy nem tudja, ezt meg kell kérdezni a rendőrségtől.
Vagyis a stylist elismeri, hogy a rendőrség szerint elkövette a megrontás bűncselekményét a kétezres évek elején, amikor a VIVA TV-s Lengyel Attilával fellációra (orális szexre) kényszerítettek egy 13 éves kisfiút.
Ez az elsőre talán részletkérdésnek tűnő momentum azért ennyire fontos, mert eddig Lakatos Márkot azzal mosdatta a balliberális nyilvánosság egy része, hogy a rendőrség nem is ezt mondta, az eljárást pedig azért szüntette meg, mert nem talált bizonyítékot a bűncselekmény elkövetésére.
Mi persze eddig is tudtuk, hogy ez tényszerűen nem igaz, hiszen a tavaly tavasszal kiadott rendőrségi határozatban feketén-fehéren benne van, hogy Lakatos és Lengyel megrontották a 13 éves kisfiút, csak éppen már elévült a bűncselekmény, ezért szüntették meg az eljárást.
Lakatos Márk mosdatói tehát – éppen Lakatos Márknak köszönhetően – hoppon maradtak. Mostantól nem mentegethetik azzal a stylistot, hogy a rendőrség nem is azt mondja. De, pontosan azt mondja. És ezt Lakatos sem vitatja, csak magát az állítást tartja hamisnak.”
L. Tamás Pál újságíró videója: https://www.facebook.com/share/v/1D2FwZWdjT/?mibextid=wwXIfr