Romokban Magyar Péter szövetségese
„❗️Rendkívüli nyilatkozatot tett Friedrich Merz német kancellár a vasárnapi tartományi választások első eredményeit követően. A CDU Mecklenburg–Elő-Pomerániában mindössze 5,5 százalékon áll, miközben az AfD 37 százalékot ért el az első prognózis szerint.
Merz nem próbálta szépíteni a helyzetet „Nem szépíthetjük a mecklenburg–elő-pomerániai eredményt. Ez egy katasztrófa.”
A kancellár beszédében több fontos megállapítást tett:
Elismerte a CDU súlyos választási kudarcát. Mecklenburg–Elő-Pomerániában a párt történelmi mélypont közelébe került. Merz azt is elismerte, hogy a berlini CDU kampányát a szövetségi politikából érkező támogatás hiánya nehezítette.
Csökken a német intézményekbe vetett bizalom. A kancellár szerint a politikai közbeszéd egyre keményebb és kompromisszummentesebb, miközben a társadalom bizalma gyengül. A bal- és jobboldali radikális pártokat is felelőssé tette ezért.
Újabb nehéz időkre készítette fel a németeket. Merz világossá tette, hogy a gazdasági reformok sok ember számára további terheket és bizonytalanságokat hoznak majd. Mint fogalmazott: „A változás erőfeszítést igényel.”
Nem hátrál meg a reformoktól. A kancellár szerint a népszerűtlen intézkedéseket sem lehet tovább halogatni, mert azok hosszabb távon Németország megerősödését szolgálják.
Lemondásról vagy politikai irányváltásról nem beszélt. Merz hangsúlyozta, hogy vállalja a felelősséget, és tovább akarja vinni az országot.
A beszéd kevesebb mint öt percig tartott, majd a kancellár újságírói kérdések nélkül távozott.” – írja Deák Dániel.