Takács Péter megmarta a táncoslábú Hegedűst
Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt szakmai hibái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Szent János Kórház elektromos hálózatát a klímatelepítéssel túlterhelték, miközben az intézmény MR-készüléke augusztus óta javításra vár. A volt államtitkár szerint az egészségügyi miniszternek abba kéne hagynia a bohóckodás és a munkára kéne koncentrálnia.
„Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János Kórházban az áramingadozás miatt még augusztusban meghibásodott MR készüléket azóta sem sikerült megjavítani” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Takács Péter. A volt egészségügyi államtitkár hozzátette: a meghibásodás okáról sem adnak rendes tájékoztatást, csak az RTL tudósításában mindössze egy fél mondattal utalnak rá.

Takács: Még a klímásítást sem tudják jól csinálni!
Ahogy miniszterelnök úr az ukrán nagykövetnek írta fura angolsággal: „I am helping you!” Az egészségügy területén a Tisza kormányzásának első 5 hónapjában egyetlen látványos intézkedést hajtottak végre: 3,6 milliárd forintos erőltetett klímásításba kezdtek. De még ezt sem tudták jól csinálni!
– írta Takács, hozzátéve, hogy
sok kórházat vontak be, de kevés helyen valósult meg komoly légtechnika kiépítése. Ahelyett ugyanis, hogy a kész tervekkel bíró, általunk megkezdett programot folytatták volna, telepakolták a kórházakat SPLIT klímákkal.
Takács Péter hangsúlyozta:
Mi szóltunk előre. Figyelmeztettük őket, hogy ezek sem infekció-kontroll szempontjából nem mindenhol megfelelőek kórházi körülmények közt, sem az elektromos hálózat nem bírja ezt a terhelést. 2 éve, amikor a klímákkal támadtak, egyértelműen elmagyaráztam: nem a szándék vagy az anyagi erőforrás a gátja a klimatizált kórtermek bővítésének. Egyszerűen az elektromos hálózat nem bírná a terhelést, összeomolhat a kórház elektromos hálózata és veszélybe kerülne a betegellátás, ha nem lennénk tekintettel a betáp maximális terhelhetőségére.
Az egykori államtitkár több kérdésben is választ vár Hegedűstől
A volt államtitkár szerint először a szolgáltató oldalán kell megtenni a bővítést, utána jöhet a kórházi oldal. Megjegyezte azt is, hogy Magyar Péter politikai akarata és Hegedűs Zsolt dilettantizmusa azonban felülírták a józan ész és a fizika törvényeit. Így történt, hogy a Szent János Kórház 800 Amper maximumra tervezett trafóállomásán az erőltetett klímatelepítésnek „köszönhetően” majdnem 1200 Amper terhelés lett! Borítékolható volt a meghibásodás – írta.
akács ezekben a kérdésekben várja Hegedűs válaszát:
- Összefüggésben van-e az áramingadozás a belső hálózat túlterhelésével? (Spoilerveszély! Erre tudom a választ.)
- Milyen egyéb készülékekben, mely épületekben keletkezett kár?
- Történt-e az áramingadozás alatt, vagy annak következtében személyi sérülés akár beteg, akár dolgozó esetében?
- Mennyivel növekedett meg a várakozási idő a kiesett készülékek miatt? Mikorra lesznek képesek helyreállítani a normál üzemet?
- Mekkora a keletkezett kár összege?
- Ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett?
- Kizárólag a Szent János Kórházban okozott-e eddig kárt a hozzá nem értésük vagy több kórházban is előjöttek-e a bajok a túlterhelés miatt?
- Felmérték-e, hogy melyik kórházakban áll fenn hasonló kockázat a felelőtlenül kivitelezett klímásítás miatt?
Takács hangsúlyozta, az ágazatirányítás egy szakma.
Nem értettek hozzá 5-6 éve sem, amikor a Covid-védekezés miatt támadtak, nem értettek hozzá 2 éve, amikor hőmérőzéssel hergeltek a kórházakban és nem értenek hozzá most sem! – írta.