HírekItthon

Varga Judit új párjára támadt Magyar Péter: végül Molnár Áronnak kellett megvédenie őt

Hirdetés

Már a választások estéjén lemondásra szólította Magyar Péter Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét, aki azonban ennek nem tett eleget. A miniszterelnök most újabb támadást próbált indítani Windisch ellen, ami elsőre csúnyán besült, majd Molnár Áron sietett Magyar Péter segítségére. Az egész ügy pikantériája, hogy az ÁSZ elnökének a párja Varga Judit, a kormányfő korábbi felesége.

Csúnyán besült Magyar Péter fegyvere, amivel Windisch Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét próbálta támadni.  A miniszterelnök a múlt pénteken tartott kormányzati sajtótájékoztatón – Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt – a Déli körvasút beruházása körül feltárt közbeszerzési szabálytalanságok miatt az ÁSZ-t és annak elnökét is igyekezett felelősségre vonni.

Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke (Fotó: Facebook)

Magyar Péter azt kifogásolta, hogy a számvevőszék korábban nem lépett fel az ügyben, és felvetette, hogy a kormány nem jogosult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulni.

Hirdetés

Saját mulasztását kérte számon Magyar Péter

Erre reagálva Windisch László tudatta, hogy bár az Európai Számvevőszék (ECA) október 8-án hozta nyilvánosságra a 2025-ös pénzügyi évre vonatkozó végleges jelentését, a Déli körvasút beruházásának vizsgálata már nyáron lezárult. A július 17-én megküldött záró levelet a Nemzeti Fejlesztési Központ és az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság mellett az ÁSZ is megkapta. A kormány tehát ugyanakkor értesült a megállapításokról, mint a számvevőszék.

Windisch hozzátette: az ECA a vizsgálat során nyújtott kiváló együttműködésért külön köszönetet mondott az ÁSZ-nak és a magyar hatóságoknak.

Az elnök azt is cáfolta, hogy a kormánynak ne lenne lehetősége a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordulni. Mint rámutatott, erre a jogszabályok többek között a kormányzati ellenőrzési szervet, a Magyar Államkincstárt, valamint a közbeszerzésekért és az uniós források felhasználásáért felelős minisztereket is feljogosítják. A szükséges intézkedések megtétele így elsősorban a kormány és illetékes szerveinek feladata.

Magyar Péter miniszterelnök úr tehát saját kormányának mulasztását kéri számon az Állami Számvevőszéken

– szögezte le Windisch. Hangsúlyozta továbbá, hogy az ÁSZ nem hatóság, és az érintett uniós források felhasználásának elsődleges ellenőrzése sem tartozik a feladatai közé. Az európai számvevőszéki megállapításokat ugyanakkor figyelembe veszik a kockázatértékelésnél és az éves ellenőrzési terv összeállításakor.

Hirdetés

Molnár Áron sietett a kormányfő segítségére

Miután Magyar Péter narratívája súlyos csapást kapott, a miniszterelnök a következő posztjában már szót sem ejtett a Déli körvasút ügyéről, ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatások ügyében intézett újabb kirohanást Windisch ellen. Ebben pedig a miniszterelnök segítségére volt a noÁr néven ismertté vált Molnár Áron színész-aktivista, aki korábban az egész NKA-ügyet kirobbantotta.

A kormányfő azt írta a közösségi oldalán, hogy új bizonyítékok kerültek elő arról, hogy a Fidesz vezetői közpénz milliárdokat szórtak el tiltott párt- és kampányfinanszírozásra, amihez szerinte az ÁSZ elnöke asszisztált. Magyar Péter bejegyzését követően noÁr is több Facebook-posztban is Windisch felelősségét kezdte firtatni az NKA-ügy kivizsgálása kapcsán.

Hirdetés

Csak jogi manőverezéssel lehetne elmozdítani Windischt

Arról már a Vidéki Prókátor néven ismertté vált Fülöp Botond jogász írt, hogy Windisch elmozdítása egyáltalán nem lenne egyszerű feladat Magyar Péter számára. Ugyanis az ÁSZ elnökének a megbízatása csak akkor lenne megszüntethető, ha az Integritás Hatóság jelentésében azt állapítaná meg, hogy az Állami Számvevőszék elnöke a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét elmulasztotta vagy a vagyonnyilatkozatában lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt. Ebben az esetben az Országgyűlés mentelmi bizottsága köteles lenne kezdeményezni az elnök megbízatásának kizárással történő megszüntetését, amiről az Országgyűlés kétharmados többséggel dönthetne.

Fülöp Botond jelezte, hogy kizárással az Országgyűlés kétharmados többséggel akkor is megszüntetheti az Állami Számvevőszék elnökének megbízatását, ha neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak. Ám ezt a törvény értelmében az Országgyűlés mentelmi ügyekkel foglalkozó bizottságának kellene kezdeményeznie, ami viszont paritásos bizottság, vagyis nincs többsége a Tiszának. A jogász így arra a konklúzióra jutott, hogy a megbízatás megszüntetése minden valószínűség szerint csak alaptörvény-, vagy törvénymódosítás által lehetséges.

Hirdetés

A támadások valódi oka?

Emlékezetes, hogy Magyar Péter már korábban is többször fenyegette a különböző állami- és alkotmányos szervek vezetőit, hogy távozzanak a posztjukról. Windisch ellen sem most először intézett kirohanást a miniszterelnök, ugyanis az ÁSZ elnökét már a választás éjszakáján lemondásra szólított fel. Az egész ügy pikantériája, ami Magyar Péter bosszúhadjáratának a fő motivációja is lehet, hogy Windisch párja nem más, mint Varga Judit, a miniszterelnök korábbi felesége, aki nem mellesleg négy évig volt Orbán Viktor igazságügyi minisztere.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés