Az új német kormánypártok nekiálltak kidolgozni, hogyan csinálják ki Németországot és Európát

„Ez most nem kattintásvadászat, hanem sajnos úgy tűnik, csupán a szomorú tények konstatálása. A szociáldemokraták, a zöldek és a szabaddemokraták megállapodni látszanak a kormányprogramban. Ha valamilyen személyes ambíció nem kavar be a dologba, akkor ez lesz a német jövő. És a »német jövő« a történelmi tapasztalatok alapján szét fog terjedni egész Európában – természetesen romok formájában, hiszen úgy szokott. A választásokon győztes pártok a végletekig ideológia vezéreltek, pontosan úgy, ahogy egyébként a választásokon vesztesek is. Németországban ma néhány jelentéktelen kis párton kívül nincs olyan politikai erő, amely a realitások talaján állna. Az AfD is egy igazi irracionális német alakulat, semmi köze a jobboldalhoz, a konzervativizmushoz, ideológia- és érzéstöredékek halmazán alapul, nem koherens, racionális nézetrendszeren. A németek a legrosszabb tulajdonságaikat mentették ki a II. világháború utáni romok alól: a primitív voluntarizmust, az irracionálishoz való vonzódást és a társadalom erőszakos átalakításában való vak hitet.

A kiszivárgó hírek szerint most is a puszta akaratukkal akarnak csodát tenni, megmenteni a „klímát”, tértől és időtől függetlenül, figyelmen kívül hagyva a fizika törvényeit. Most nem kitelepíteni akarnak, hanem betelepíteni, és most a változatosság kedvéért nem a homoszexuálisokat akarják üldözni, hanem a heteroszexuálisokat akarják rávenni az összes olyan szexuális perverzióra, amiket boldogabb időkben az SA vezérkarának tulajdonított a közvélemény. A félreértések elkerülése végett: ezek a baromságok a német átlagembernek magától azért nem jutnának eszébe, de miután csak ezt olvassa a teljes szabadságban ugyanazt fújó sajtóban, és ezt szajkózzák folyamatosan az állam és a pártok vezetői, a kulturális és a tudományos elit is – ők is önszántukból és teljesen szabadon –, már nem tud mást gondolni, vagy másban hinni. Ebben az értelemben a németek »szabadon« szavaztak arra az őrületre, ami most rájuk tör majd. A német átlagember csökönyösen elhiszi ugyanis – sokkal, de sokkal jobban, mint mi itt, Közép-Európában – az államnak és a politikusoknak, úgy általában a hatalmasoknak: a császár, a Führer csak tudja, mit csinál. Az nem szokta megingatni őket ebben a hitükben, hogy ez az utóbbi bő száz évben hányszor nem jött már be.”