Válasz Vágó István kvízmájsztrónak
„VÁLASZ VÁGÓ ISTVÁN KVÍZMÁJSZTRÓNAK.
Kedves István!
Elém szaladt egy tegnapi bejegyzése, amelyben nehezményezi az „ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzék” szófordulatomat. Majd fölteszi a kérdést: „Minket is kizavarnának az országból, ahogy Orbán tette (?) az szovjet csapatokkal?”
Örülök.
Örülök, hogy végre olvas. Ugyanakkor jelezném, hogy e szófordulatot idestova legalább két esztendeje használom. Lásd például ezt a 2019. november 26-ai írásomat.
Azóta pedig legkevesebb tucatnyi írásomban szerepelt. S még fog is. Semmi gond, nem szükséges olvasni a politikai ellenoldalt; láthatóan anélkül is lehet valaki ellenzéki véleményvezér. Én viszont olvasom az Ön szösszeneteit. Egyrészt mazochizmusból. Továbbá: máskülönben nem tudnám, milyen szellemiségtől szeretném megkímélni a hazámat.
Szabadság van, úgy értelmezi a szavaimat, ahogyan akarja, de természetesen eszemben sincs Önt vagy más ellenzéki bajtársát kizavarni a közös hazánkból. Az ilyesmi éppenséggel az Ön főnökének a szokása („El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen, tessék! Lehet menni!”, 2006. június 15.)
Ezzel szemben az én szófordulatom azoknak az ellenzéki közszereplőknek szól, akik időközönként nagy garral bejelentik, hogy ők márpedig elhagyják ezt a sötét diktatúrát, ahol lehetetlen élni. Aztán, persze, a legtöbbjük nem megy sehová, legfeljebb Fidesz-székházat ostromolni. (Ne is menjen: maradjon, és csodálja, hogyan épül-szépül a hazánk!) Ám fél év múlva újra bejelenti, már csomagol. És így tovább. Unalmas és fárasztó ezeket olvasgatni. Leginkább sajnálatot érzek irántuk. Megkeseredett, boldogtalan emberek, akik kedvenc politikai pártjuk sikertelenségét kivetítik a saját életükre. Az irónia, az „ideiglenes tartózkodás” kitétel nekik szól.
De Ön természetesen mindent úgy értelmez, ahogyan akar, Vágó úr!
(Mértékadó közszereplők sosem állítottak olyasmit, hogy Orbán Viktor zavarta volna ki a szovjet hadsereget. Talán értesült róla: ez javarészt a máltai csúcstalálkozón dőlt el, 1989 decemberében. Nyilvánosan viszont Orbánon kívül nem nagyon merte követelni senki – a maga pártelnöke például biztosan nem, aki akkoriban épp a Demisz alelnöke volt.)
Egyebekben pedig sajnálom, hogy a fényképezés és egy fészbukon órák óta terjedő kép (sajnálatos) MEGOSZTÁSA között nem tud különbséget tenni. Ahogyan azt is, hogy nem tudja értelmezni, mi az a bocsánatkérés. Sajnálatos továbbá, hogy Ön és a legtöbb ellenzéki közszereplő nemcsak bocsánatot kérni képtelen, mikor hibázik, hanem másokét elfogadni is.
Kedves István! Irtózom attól a világtól, amelyet a maga pártja vissza akar hozni Magyarországra. 2006. október 23-án a Károly körúton testközelből tapasztaltam, milyen a pártelnöke által hirdetett demokrácia és jogállam. Nem akarom, hogy visszatérjen, megismétlődjön! Mégis azt kívánom Önnek: maradjon itt, és még sokáig élvezze jó egészségben az Orbán-kormány által megteremtett biztonságot, szabadságot, jólétet!
Üdvözli:
Pilhál Tamás
U.i.: Továbbá sajnálom, hogy a Facebook-oldaláról annak ellenére kitiltott, hogy még soha nem írtam oda. Éljen a szeretet és a párbeszéd!”