Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

A héten eltávolítják New Yorkból Theodore Roosevelt elnök szobrát – Mutatjuk miért…

Hirdetés

Megkezdték Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök a New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló szobrának eltávolítását, arra hivatkozva, hogy az emlékmű „a rasszizmus és a gyarmatosítás szimbóluma” – jelentette a The New York Times című napilap.

Az 1940-ben leleplezett szobrot, amely az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve, egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja, a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről. A bontási költségek a bizottság szóvivője szerint összesen mintegy kétmillió dollárra rúgnak.

A bizottság tavaly júniusban egyhangúlag döntött a szobor eltávolításáról, novemberben pedig bejelentették, hogy a szobrot az észak-dakotai Medorába helyezik át, ahol a nemrég átadott, Rooseveltről elnevezett könyvtár épülete előtt állítják össze újra. A döntést évtizedek óta húzódó vita előzi meg: aktivisták a hetvenes évek óta támadják az emlékművet, amelyet többször vörös festékkel is leöntöttek. A szobor eltávolítását 2020-ban kezdeményezte a múzeum, amelynek igazgatója, Ellen V. Futter, a lapnak adott interjújában kifejtette, hogy egyetért az eltávolítással. A múzeumi könyvtár vezetősége egyenesen „problematikus kompozíciónak” nevezte az emlékművet.

Hirdetés

A városban nem ez az első ilyen döntés: novemberben az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson szobrát távolították el a New York-i városházából, arra hivatkozva, hogy a valahai elnök rabszolgatartó volt. Jefferson élettársa egyébként az egyik rabszolgája, Sally Hemings volt, aki hat gyermeket is szült Jeffersontól.

Az Egyesült Államokban az elmúlt két évben egymás után távolították el politikusok, katonai vezetők, vagy más, valahai ismert közéleti személyiségek szobrait, mert rasszistáknak ítélték őket. Tavaly októberben például Virginia állam fővárosában, Richmondban távolították el Robert E. Lee tábornok, az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli csapatok főparancsnoka óriás lovasszobrát, amelynek végleges lebontását Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója rendelte el. Sokan sértőnek tartották a déli rabszolgatartó Konföderáció tábornokának emléket állító szobrot és annak elhelyezését a richmondi Emlékmű Sugárúton, annak ellenére, hogy Robert E. Lee tábornok maga nem támogatta a rabszolgatartás intézményét. Mások viszont úgy vélték, hogy a szobor eltávolítása a történelem eltörlésével lenne egyenlő.

 

Hirdetés
Hirdetés