Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Ismét Apró Antal unokája oktat demokráciát az ATV-ben

Hirdetés

Mindenki legnagyobb örömére ismét az ATV képernyőjén láthatták a nézők Dobrev Klárát. A Demokratikus Koalíció first ladyje az Egyenes beszéd című műsorban egekig magasztalta a mind a lebonyolítását, mind a részvételi adatokat tekintve szánalmas előválasztást, de azért közben burkoltan néhányszor odaszúrt a baloldal közös miniszterelnök-aspiránsának. Az Apró–Dobrev-klán méltó szellemi örököse két régi-új ellenfelét is megnevezte: a magyar szuverenitást és Paks II-t, tehát az alacsony rezsiárakat.

A beszélgetést Szöllősi Györgyi műsorvezető azzal kezdte, hogy Dobrev Klára olyan régen volt a stúdiójukban, hogy még a titulusába is belebakizott. Ennek a távolmaradásnak alapvetően minden jóérzésű magyar ember örül, azonban érdemes belegondolni, mi állhat mögötte. Az Apró-villa nagyasszonya nyilván nem unta meg a közszereplést. Ez a passzív rezisztencia sokkal inkább egy jelzés a DK-s szavazóknak és a „kapitánynak”, hogy habár elvesztették az előválasztásnak nevezett adatgyűjtési színjátékot, a Gyurcsány házaspár nem adja a nevét Márki-Zay Péter botránypolitizálásához, a baloldali vezető szerepükről pedig egy pillanatig sem kívánnak lemondani. Dobrev szerint – egyetértve a Donáth Anna által az ellenzékkel szemben megfogalmazott kritikával – „kicsit csendesebb a kampány” és „sok mindent lehetett volna jobban csinálni”. Kemény belső kritikák ezek, és nem feltétlenül a néhány ellenzéki által hangoztatott oly magasztos, erős összefogásra utalnak.

A DK-s európai parlamenti képviselő szerint 64 nap van a választásokig. Ezt 62 nappal április 3-a előtt mondta, tehát vagy túl sokat volt Brüsszelben, ahol a számokat és más tényszerű, racionális dolgokat elutasítanak, vagy ezzel is azt akarta sugallni, hogy neki ez annyira nem számít, hogy még azt sem tudja, mikor kell az urnákhoz járulni. Gyurcsányékról sok mindent el lehet mondani, de azt a páros egyik tagjáról sem, hogy buta lenne. Az atomerőművek koronázatlan királyától, az elektromos rollerek kriptonitjától, Fekete-Győr „legélesebb kés” Andrástól az lett volna a meglepő, ha képben van a szavazás dátumával (de persze nem volt, és április 2-re tett), azonban Dobrevről butaság lenne ezt feltételezni. Pontosan tudja, mikor van – ez az elszólás is egy jól eltervezett stratégia része a Szemlőhegy utcából.

Hirdetés

Gyurcsány felesége szerint egy olyan előválasztást csináltak, „aminek csodájára jár a világ, mert a világon nincs ilyen előválasztás”. Nos, ezzel nem tudunk vitatkozni, ilyen tényleg nincs máshol, hogy hat párt úgy tesz, mintha versenyeznének, vitákat szerveznek, ahol mindenben egyetértenek, és valójában minden folyamatot egyetlen közös karmester vezényel: a legerősebb baloldali párt, azaz a DK elnöke. A procedúrát, az előválasztás alakulását, valamint a meghozott döntéseket vizsgálva, ismételten csupán egyetlen örökérvényű szabályt találunk az ellenzéki térfelen: Gyurcsány Ferenc irányít. A semmilyen jogtörténeti előzménnyel nem bíró, közjogilag teljesen irreleváns előválasztás csak arra volt jó, hogy a volt kormányfő újra saját, korábbi bukott bizalmasait juttathassa vezető pozíciókhoz, ezáltal pedig ő is közelebb kerülhessen a már-már kényszeresen óhajtott hatalomhoz. Dobrev egyik legfontosabb mondata (mondjuk sok nem volt) a magasröptű diskurzus negyedik percének végén, így hangzott:

…amikor pedig a verseny eldőlt, ez a demokráciának a lényege, akkor az ember tudomásul veszi a választók akaratát.

Igen, ezt Gyurcsány Ferenc párja, a baloldal prominens tagja mondta. Annak az összefogásnak a politikusa, amelynek a tagjai rendre megkérdőjelezik a választások tisztaságát (persze ezt jogerős ítéletekkel már nem tudják alátámasztani), és az állampolgárok akaratát semmibe véve, a sorozatos bukást nem képesek elfogadni, és csalást kiáltva rohannak az SZKP KB új székhelyére, Brüsszelbe.

Hirdetés

A belpolitika után a beszélgetőpartnerek nemzetközi vizekre eveztek, Dobrev pedig kapva kapott az alkalmon, hogy elbüszkélkedjen a legjelentősebb teljesítményével, amit az Európai Parlament alelnökeként elért: hatalmas lépést tettünk az Európai Egyesült Államok felé, amit továbbra is az egyik legfontosabb dolognak tart. Micsoda eredmény, micsoda siker! Közelebb kerültünk ahhoz, hogy Brüsszel szinte bármi áron intervenció képében kövessen el erőszakot a magyar országgyűlési választásokon. Az Európai Egyesült Államok víziója szembemegy mindennel, amit az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése tartalmaz, ugyanis hazánk nem maradna sem független, sem demokratikus, sem jogállam.

Dobrev Klára Paks II. kapcsán is kifejtette a véleményét. Elárulta: szerinte nincs szükség atomerőmű-bővítésre. Ez tökéletesen beleillik abba a képbe, hogy a baloldal rezsicsökkentés-ellenes. Nyugat-Európa egyes országaiban az energiaárak 2021-ben tizenkét hónap leforgása alatt 5-8-szorosukra emelkedtek. Atomenergia nélkül mi is erre a sorsa jutnánk. Ne legyenek illúzióink: az ellenzék, ha hatalomra kerülne, percek alatt „behozná” ezt a lemaradást, felszámolva a „keleti megkésettséget”, az egekig srófolva a rezsiárakat.

Bár ők ezt tagadják, de mi, akik a valóságban élünk, tudjuk, hazánk demokratikus jogállam, amiből az is következik, hogy az internacionalista baloldalt sem lehet betiltani, azt viszont megakadályozhatjuk, hogy hatalomra jussanak: április 3-án jogunk és egyben (morális) kötelességünk elmenni szavazni. Hogy Magyarország egy erősödő, független, de mindenekelőtt MAGYAR ország maradhasson.

Hirdetés

Forrás: Pesti Srácok

Hirdetés