„Soha sem támogattak minket, évtizedek óta csak nyomorgunk, most pedig a nyakunkra hozták a háborút”

„Ez nem a mi háborúnk! Ahogy a nyolc évvel ezelőtti sem volt a miénk, mégis sok kárpátaljai odaveszett. Akkor is féltünk, de tartok tőle, ez a mostani annál nagyobb és rosszabb lesz.” Alább a Mandiner cikke.

Fotó: Reuters

Beszámoltunk arról, hogy az ukrán határőrszolgálat közleménye szerint átmenetileg korlátozzák a kimenő határátlépést bizonyos kategóriájú ukrán állampolgárok számára. Ennek értelmében tilos a 18 és 60 év közötti férfiak számára elhagyni Ukrajna területét.

Órákkal ezelőtt érkezett a szomorú hír, miszerint a 29 esztendős Kis Sándor a háború első kárpátaljai magyar áldozata. Kis Sándor az ukrán haditengerészetnél szolgált, két gyermek édesapja volt. Isten nyugosztalja!

Helyzetjelentés: Zápszony – Nagybégány

„Ez nem a mi háborúnk! Ahogy a nyolc évvel ezelőtti sem volt a miénk, mégis sok kárpátaljai odaveszett. Akkor is féltünk, de tartok tőle, hogy ez a mostani annál nagyobb és rosszabb lesz” – mondja a Mandinernek egy zápszonyi édesanya, aki lányával és édesanyjával Kárpátalján maradt. „Én egyelőre döntésképtelen vagyok; van egy kislányom, ő és én rendelkezünk magyar lakcímmel, de sajnos még Kárpátalján élünk, mert anyukám beteg és segítségre szorul, így nem tudom itt hagyni.”

Az anyuka elmeséli: menekülnek az emberek Magyarország irányába, kiürültek a boltok, és nem érkezik úgy utánpótlás, mint ez előtt egy hónapja. „Felvásárolják az emberek az élelmiszereket, gyertyát, gyufát. Előrelátónak kell lenni” – mondja, majd hozzáteszi: pánik és félelem van, nem tudják, mi lesz holnap. „A településünkön mától online oktatás van, az óvodák pedig bezártak bizonytalan ideig. Teljesen kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, mi lenne a jó döntés.

Próbálok erős maradni, de bevallom, rettenetesen félek, s velem együtt mindenki fél. Látom rajtuk. Félek elaludni, féltem a kislányomat és anyukámat, félek attól, mit hoz a holnap. Érkeznek a behívók is, minden feleség félti a férjét, minden anya félti a fiát. Az ukránok nem engedik át a 18-60 éves férfiakat a határon.”

A képen Kis Sándor, aki az ukrán haditengerészetnél szolgált (fotó: Kárpátalja.ma)

„Ilyenkor bezzeg kellenek a fiaink, férjeink és apáink!?”

Szűcs Alexa és családja Nagybégányban él, a beregszászi járásban. Alexa elmondja, szinte csak azok maradtak, akik már nem fiatalok, mert úgy vannak vele – ők már hová menjenek?

Csak a gyermekeiket féltik. Alexáék is úgy döntöttek, maradnak. „Nem mentek át nyugatra a férfi családtagjaim, mert félnek itt hagyni mindent. Sajnos azt hallottam, hogy állítólag már elkezdték egy lista alapján összeszedni azokat, akik voltak már katonák, illetve a katonaköteles korú férfiakat.”

Alexa arról beszél: elvileg Magyarországon kérhetnek menedékjogot azok a kárpátaljai magyarok is, akiknek nincs magyar útlevelük, de sokan arról számolnak be, hogy nem engedik át őket az ukrán határon útlevél nélkül.

„Megszedték magukat rajtunk, soha sem támogattak minket, évtizedek óta csak nyomorgunk, most pedig a nyakunkra hozták a háborút. Ilyenkor bezzeg kellenek a fiaink, férjeink és apáink!? Miért?! A kormány nem biztosított nekünk semmit, még megélhetést sem, és most küldik őket a halálba.

Kérdem én, mi jogon zárják le a határt a férfiak előtt? Mert nem szeretnének egy nem létező, hamis országért harcba menni?

Ezek az emberek soha semmit nem kaptak az államtól, amiért érdemes volna feláldozniuk magukat. Menjen az elnök úr és a majmai – a képviselői és a rokonai, akik a mi bőrünkön gazdagodtak meg” – szólnak Alexa szavai.

Fotó: Reuters

Volt, akit felöltözni sem hagytak, úgy vitték el

„Valóban igaz a hír, már elkezdték kiküldeni a behívókat. Ez a gyakorlatban úgy működik a településeken, hogy az önkormányzatoknak megmondják, pontosan hány behívót kell kiadniuk. Ők hívják be az embereket. Keresztapám például kapott behívót” – magyarázza lapunknak egy Zápszonyból korábban Magyarországra települt nő. Hívják az idősebbeket és fiatalokat egyaránt, de legelső körben azokat, akiknek van katonakiskönyve, mert már szolgált korábban.

A nő döbbenetünkre elmondta, hogy sajnos nem csak levél- vagy szóbeli formában hívják be a férfiakat, hanem olyan is előfordul, hogy megáll egy autó vagy busz a településen a házak előtt, és gyűjtik össze a férfiakat.

„Volt, akit menekülés közben vittek el, és olyanról is hallottunk, hogy valakit felöltözni sem hagytak, házhoz mentek hozzá, felkiabáltak érte, beültették a buszba, és elvitték. A férfi kérte, hogy legalább a kabátját hadd vegye fel, de nem engedték neki.”

Akiknek volt rokonuk Magyarországon, mind átjöttek

„Első nap még mindenkit átengedtek. Most már határfüggő – csakis az emberségen múlik. Hallottunk nem egy olyanról, hogy megsajnálta a határőr a férfiakat, s átengedte őket. Szerintem akiknek volt rokona Magyarországon, mind átjöttek” – mondja az asszony, akihez még az első nap érkezett meg – a még hadköteles korú – édesapja, illetve húga két pici gyerekkel Pilisborosjenőre.

„Édesapám az első nap éjjelén érkezett át, mert aznap meghosszabbították a nyitvatartást a határon. A férjem ment el apámért kocsival, édesanyám otthon maradt Zápszonyon a jószágokkal. Apám tudta, hogy nem várhat, volt már ilyen helyzet 2014-ben, akkor voltak, akiket a munkahelyeikről vittek el egyenesen a frontra. Szerintem nincs olyan, aki önként vállalná ezt.

Egy ilyen értelmetlen harcban egyetlen magyar sem adja szívesen az életét.

A nő Kárpátalján maradt édesanyja szombat reggel azt mesélte, hogy a boltosok nagyon megemelték a termékek árát az üzletekben, miután az emberek megrohamozták és felvásároltak mindent a polcokról. Az utánpótlást egyelőre bírják a boltok, csak minden iszonyúan drága lett. Most hónap vége van, a nyugdíjakat hónap elején szokták kapni, de egyelőre azt sem lehet tudni, megkapják-e majd a pénzt.

„Egyik ismerősömék Lembergből – Lviv – menekültek, ott bombáztak is az oroszok. Pár száz kilométerre Beregszásztól. Azt mesélték, hogy nincsenek óvóhelyek. Egy panelben laktak a negyedik emeleten, nincs pince, nincs hova bújni. Utcára menni veszélyes, de bent maradni is veszélyes. A vonatok még járnak, azzal tudtak eljönni onnan” – mondja a nő, majd hozzáteszi: az a legrosszabb ebben a háborúban, hogy nincs semmire garancia, teljesen kiszámíthatatlan. Egyelőre a stratégiailag fontos területeket és városokat ostromolják, de ki tudja, holnap mi lesz. „Kárpátalja, mivel határ menti, így az is fontos területnek számít, csak reménykedünk, hogy nem mennek el odáig.”