Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

ÉrdekességekTudomány

Magyarul íródhattak az 5000 éves agyagtáblák, ami egészen megrázó felfedezés volna

Hirdetés

Akár magyarok, akár nem, az európai írásbeliség legkorábbi bizonyítékai.

Ma ismereteink szerint az 1055-re datált Tihanyi alapítólevél a legkorábbi magyar nyelvemlék, amely ráadásul latinul íródott, és csak néhány szó csenghet belőle ismerősen a mai olvasók számára.

Hirdetés

Éppen ezért döbbenetes az az állítás, amelyet az úgynevezett Tărtăria-táblákkal kapcsolatban tettek a közelmúltban. Három kis méretű égetett agyagdarabról van, amelyek közül kettő szögletes, egy pedig kör alakú, és kettőbe apró lyukak is vannak fúrva.

Az érdekes leleteket még 1961-ben találták Romániában, mégpedig Gyulafehérvártól nem messze, Tărtăria falu közelében, amelyről a nevüket is kapták. Ismeretlen jelentésű szimbólumok vannak rájuk vésve, amelyek természetesen többféle értelmezési lehetőséget vetnek fel.

A táblák a Vinča–tordosi kultúra termékei lehetnek, így a Krisztus előtti 3. és 5. évezred közötti időszakból származhatnak, vagyis a szóban forgó döbbenetes tárgyak is legalább 5000 évesek lehetnek. Néhány kutató viszont úgy gondolja, hogy 7300 esztendővel ezelőtt íródtak, és akár Mezopotámiával is kapcsolatba hozhatók.

Hirdetés

Az eredetvitába a nyelvészettel is foglalkozó Vámos-Tóth Bátor is bekapcsolódott, aki szerint a híressé vált táblák magyarul íródhattak. A megtalálás helye egyébként kísérteties volt, hiszen egy „rituális gödörben” bukkantak rájuk, mégpedig egy férfi maradványaival, aki feltehetőleg tűzvészben vesztette életét.

Vámos-Tóth Bátor kinyilatkoztatása természetesen azt feltételezi, hogy a magyarság nem a honfoglalás idején, a 9. század legvégén érkezett a Kárpát-medencébe, hanem akár több ezer esztendeje itt volt már Árpád törzseinek bevonulásakor. Ő az ősi Núbiára vezeti vissza népünk történetét, illetve a fekete hunok legnagyobb törzsének számító úzokkal hozza kapcsolatba, innentől kezdve pedig valóban bármi elképzelhető.

Vámos-Tóth Bátor az 1980-as években megpróbálkozott az egyik tábla szövegének megfejtésével, és arra az eredményre jutott, hogy nem egy csillagászati eseményre utal (mint azt mások feltételezték), hanem egy amulett, amelyet egy ősi magyar méltóság viselt.

Hirdetés

No, ha magyar, akkor mit jelent? A 2006-ban elhunyt kutató szerint nagyjából a következőket:

Az istenség eláraszt engem minden jóval.
Itt a bőség forrása.
Az istenség az egység forrása.
Az istenség értem van.
Egységben vagyok az istenséggel.

Bár a feltételezett jelentés túl általános ahhoz, hogy jó megfejtésnek fogadjuk el, annyi mindenesetre leszögezhető, hogy a Tărtăria-táblák rendkívül fontosak, hiszen az európai írásbeliség legkorábbi bizonyítékai.

Hirdetés

Forrás: promotions.hu

 

Hirdetés

Hirdetés