Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Szijjártó: 15 ezer magyar diák elukránosítása veszi kezdetét pénteken

Hirdetés

Miközben Magyarországon több mint ötezer menekült gyerek folytathatja a tanulmányait – tette hozzá a miniszter.

Magyarország addig még csak megvitatni sem hajlandó az ukrajnai fegyverszállítások további európai uniós finanszírozásának ügyét, amíg Kijev nem távolítja el az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról és nem adja vissza a kárpátaljai közösség elvett jogait – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Toledóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyminiszterek informális ülését követően arról számolt be, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatos napirendi pont ismét világossá tette, hogy tovább kell erősíteni a béke hangját, mert a nagy többség még mindig a háborúval van elfoglalva.

Tudatta, hogy a többségi álláspont a fegyverszállítások fenntartása, ami jól mutatja, hogy már mindenki hosszú háborúval számol, ezt bizonyítja az Európai Unió azon javaslata is, amelynek értelmében évi öt-öt milliárd eurót fordítanának katonai segítségnyújtásra a következő négy év során.

Hirdetés

„Ez a megközelítés rendkívül elszomorító.

Ilyenkor kell feltennünk a kérdést, hogy hány ember fog meghalni, hogy még mekkora pusztítást kell elszenvednie Ukrajnának

a következő négy esztendőben” – jelentette ki.

Hirdetés

„Sajnos ez ellen a megközelítés ellen egyedül szólaltam fel a mai nap folyamán is. Mi nem akarunk még négy év háborút, mi azt akarjuk, hogy ez a háború minél előbb véget érjen” – tette hozzá. Majd kiemelte, hogy

nagy volt a nyomás annak érdekében, hogy Magyarország szavazza meg az újabb 500 millió eurós részletet a fegyverszállítások finanszírozására,

valamint a 20 milliárd eurós csomagot a következő négy évre. Márpedig ez szavai szerint azt jelentené, hogy a háborúért semennyire nem felelős magyar adófizetők pénzéből a következő években több mint 80 milliárd forintot kellene befizetni.

Hirdetés

Szijjártó Péter leszögezte: a kormány még csak megvitatni sem hajlandó ezt a javaslatot addig, amíg az ukrán hatóságok le nem veszik az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.

„Az hatalmas ellentmondás, hogy miközben azt várják el tőlünk, hogy a magyar adófizetők pénzéből több tízmilliárd forintot fizessünk fegyverszállításokra Ukrajnának, addig Ukrajna a hárommillió magyar ember bankszámláját vezető legnagyobb bankot a háború nemzetközi szponzorának tartja” – mondta.

Kitért arra is, hogy Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hatszemközti tárgyalást kezdeményezett ez ügyben vele és az ukrán diplomácia vezetőjével, Dmitro Kulebával, aki azonban ezt visszautasította.

Hirdetés

Továbbá hangsúlyozta, hogy Borrell ismertette a közösség jogászainak szakvéleményét, akik úgy ítélték meg, hogy az OTP semmilyen EU-s jogszabályt vagy szankciót nem sértett meg a működésével, így ezzel is megerősítést nyert a listázás elfogadhatatlansága.

A miniszter ezután érintette a kárpátaljai magyarok helyzetét is, és sérelmezte, hogy

szeptember 1-től gyakorlatilag elkezdődött mintegy 15 ezer diák „elukránosítása”, miközben Magyarországon több mint ötezer menekült gyerek folytathatja a tanulmányait.

Hirdetés

A nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte a Kijev által elfogadott új szabályozást, s hangsúlyozta, hogy hazánk számára ez lesz a fő szempont, amikor majd az EU ősszel vizsgálni kezdi, hogy mennyiben felelt meg Ukrajna az elvárásoknak a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez.

Forrás: MTI – Mandiner

Hirdetés