Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Lelepleződött a nagy hazugság – valójában már évek óta „dédelgetett terv” az európai szintű kötelező sorkatonaság bevezetése

Hirdetés

A Junge Union által felvázolt terv már 2017-ben foglalkozott a nők és férfiak katonai szolgálatának uniós szintű bevezetésével.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke azzal az ötlettel állt nemrég elő, hogy az Európai Unió állítson fel közös kötelező sorkatonai szolgálatot.

A V4NA pedig arról írt, hogy ezt a javaslatot már a júniusban újonnan felálló EP-ben fogják megvitatni. Emiatt is sorsdöntő a közelgő EP-választás, nem mindegy, hogy milyen mértékben maradnak bent a testületben a háborúpárti erők.

Hirdetés

Szakértők: erősítené az európai öntudatot a kötelező sorkatonaság

Azonban az a gondolat, hogy az Uniónak közös hadseregre van szüksége, nem új keletű. Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer – akik a Herr & Speer német–amerikai agytröszt alapítói – már 2022 tavaszán erről értekezett a Washington Post hasábjain. A

Az elemzés szerzői szerint az ukrajnai háború is rávilágított arra, hogy milyen „ostobaság” Európának túlzottan az Egyesült Államokra támaszkodnia.

Hirdetés

Herr és Speer sajátos módon az európai identitás kialakításának fontosságát is hangsúlyozta az európai szintű sorkatonaság kapcsán. Mint fogalmaztak, „az EU büszke a nyelvek, kultúrák és történelmek sokszínűségére, ennek a heterogenitásnak azonban ára van (…), sajnos kevesen tartják magukat elsősorban európainak. 

Egy közös uniós katonaság azonban elősegítheti egy olyan közösség kialakulását, amely európai öntudatot építene”.

Hozzátették, „ez különösen igaz lenne, ha a 17 éves uniós polgárok számára kötelező szolgálati időt – hat-kilenc hónapot – írnának elő”.

Hirdetés

A szerzőpáros által jaasolt terv alapján a nők és a férfiak iskolai tanulmányaik befejezése után választhatnák meg, hogy vagy civilként teljesítenek szolgálatot, vagy az EU fegyveres erőinek katonájaként.

Már az orosz-ukrán háború előtt eljátszottak a gondolattal a németek

A Magyar Nemzet összeállításából az is kiderült, hogy Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer időnként az Európai Parlamentben is megfordulnak. 2023 tavaszán például az Európai Bizottság oktatásért, ifjúságért, sportért és kultúráért felelős főigazgatójának meghívására adtak elő uniós gyakornokok előtt.

Hirdetés

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a Herr & Speer javaslata összecseng azzal, a német Junge Union (a német Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió ifjúsági szervezete – szerk.) által felvázolt tervvel, amely akár a tagállamok hatásköreit Brüsszelnek is átruházva hozna létre kötelező európai sorkatonaságot.

A Junge Union javaslata jócskán megelőzte a két szakértő cikkét:

a nők és férfiak katonai szolgálatának uniós szintű bevezetését már 2017-ben felvetették.

Hirdetés

Az idézett dokumentum kifejezetten javasolja, hogy „minden fiatalnak legalább 9, de legfeljebb 24 hónapig katonai vagy polgári szolgálatot kellene teljesítenie egy európai országban”.

A Bundeswehr Journal beszámolójából még arra is fény derült, hogy az említett tanácskozáson az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen is részt vett.

Forrás: Mandiner

Hirdetés