Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Gyurcsány mintha azt pedzegetné, hogy a 444-et megfertőzte „Orbán pusztító rendszere”

Hirdetés

Különös poszttal jelentkezett vasárnap Gyurcsány Ferenc, aki a héten egyszer már nekiment a 444-nek, amiért az állítása szerint megtámadta a DK-t. Az új bejegyzésben a Demokratikus Koalíció első embere általánosságban fogalmazza meg elvárásait a sajtóval kapcsolatban, ám végül kínos utalgatásba és vádaskodásba torkollik a fogalmazás.

A vita még júniusban kezdődött a DK és a 444 között, amikor Gyurcsány Ferenc egy indulatos posztban a sajtószabadság és a szabad sajtó kérdéseit boncolgatva arról írt, a véleménynyilvánítás elsődleges célja, hogy az újságíró tájékoztassa olvasóit a szerkesztőségének álláspontjáról. A véleményközlés célja tehát nem több, mint valamely álláspont megosztása, illetve a befolyásolás is. Majd arról írt,

a 444 harcra lépett ellenük és a harc célja, hogy politikai károkat okozzon a DK-nak.  A lap politikai ellenfelünk.

Hirdetés

Majd kiemelte,

a vérhányást újságírásnak tekintő lapnak is helye van a magyar nyilvánosságban, hogy példája legyen az aljasságnak, az embertelenségnek, a magából kifordult, önmagától elájult, magamutogató mocsoknak.

A cseppet sem mértéktartó szavakat a Demokratikus Koalíció a 444 állítása szerint azzal is megspékelte, hogy követőiknek olyan kommunikációs paneleket küldtek szét, amelyeket egy komment vitában felhasználhatnak. Vagy esetleg Varju László, az állítólagos értelmi szerző ezzel mintegy sarkallta kommentelésre a DK-s komment-kommandót.

Hirdetés

Akármi is legyen a háttérben, vasárnapra újabb bejegyzést csinált Gyurcsány Ferenc, ami ismételten a sajtószabadságról szól, illetve ez most már általánosságban szól a sajtószabadságról, míg a héten korábban ugye csak a 444-nek üzent. A poszt eleje inkább a baloldali sajtónak szól általában, egy vélt (444-es?) felháborodásra utalva, amely szerint

nem elég, hogy a Fidesz után a Tisza is a sajtót ekézi, most még a DK is beléjük szállt.

Gyurcsány ellenben elmagyarázza, hogy „Orbánnak rendszeridegen minden tőle független intézmény, így a sajtó is”, Magyar Péter pedig

Hirdetés

egyelőre mindennek nekimegy, amiről úgy gondolja, hogy kritikus vele szemben, vagy csak egyszerűen rossz színben tünteti fel.

Ezzel szemben a pártelnök szerint a DK az Orbán-rendszer megdöntése egyik legfontosabb intézménye a sajtó, amellyel szemben ugyanakkor vannak elvárásaik is, ugyanis szerintük nincs rendben, ha az :

  1. nem független, hanem politikai, hatalmi célt szolgál;
  2. szándékosan torzítja a tényszerű hírt;
  3. összekeveri a hírt a véleménnyel;
  4. emberi méltóságában sért, rágalmaz bárkit;
  5. elutasítja, hogy közéleti tényezőként működése éppen úgy nyilvános megítélés tárgya, mint bármely más hasonló szereplőé;
  6. a fenti tárgyú kritikát, ítéletet a sajtószabadság elleni támadásként értelmezi, ezért annak védelmére hivatkozva támadást indít kritikusaival szemben.

Gyurcsány ugyanakkor itt már személyes sértődöttségének is teret enged, amikor arról ír, talán a 444-re utalva, hogy „ha egy médium kivonja magát a nyilvános kritika alól, ha a sajtószabadságra hivatkozva önmagát, működését, minden egyéb feltétel teljesítése nélkül érinthetetlen szerepbe helyezi, akkor nem úgy viselkedik, mint a NER?” Mint hozzáteszi,

Hirdetés

amikor valaki, a működését érintő tárgyszerű kritikára nem tárgyszerűen válaszol, hanem úgy tesz, mintha a kritika alkotmányos alapjogokat sértene és ezért mintegy azt védve ellentámadásba lendül, és/vagy egyenesen a kritikus személyét támadja, akkor nem azt érezzük, hogy a szóban forgó alanyt már súlyosan megfertőzte Orbán pusztító rendszere?

Úgy vélte,

Magyarországot folyamatosan fertőzi az orbáni politikai magatartás, kultúra és erkölcs.

Hirdetés

Szerinte olyan listával sokan rendelkeznek, hogy másoknak mit kellene csinálni, de változást csak cselekvéssel és programmal lehet elérni, a DK pedig rendelkezik ilyennel.

Forrás: facebook.com – Pesti Srácok

Hirdetés