Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Tízszeresére emelné a parkolási díjat Kovács Gergely a Hegyvidéken

Hirdetés

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, a Hegyvidék leendő polgármestere egy interjúban kifejtette, a parkolási díjak emelése a helyieknek tesz jót, Karácsony Gergelytől nem azt kapta, amit várt, és hogy ő és a párttársai alapvetően tagadják Gyurcsány Ferenc létezését.

Hosszú interjút közölt Kovács Gergellyel a Válasz Online, amelyben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) elnöke, ősztől a 12. kerület polgármestere arról is beszélt, tízszeresére emelné a kerületiek éves parkolási díját. Ezenkívül szó esett még a Fővárosi Közgyűlés szerinte egy éven belül bekövetkező feloszlásáról, a marihuánatermesztésről és -fogyasztásról, Gyurcsány Ferenc „ideges nyilatkozatairól”, a maga után szándékosan „füstölgő romokat hagyó” Pokorni Zoltánról, egy elképzelt Vitézy–Kutyapárt–Tisza-összefogásról és a helyi turulszobor sorsáról is.

A kerületi fejlesztésekkel kapcsolatban Kovács Gergely elmondta, a Böszörményi úti parkolót meg kell szüntetni, és „oda például lehet közösségi teret építeni”. Hogy mi lesz akkor a parkolással, a leendő polgármester azt válaszolta, „Józsefvárosban, ahol bevezették, hogy évente húszezret kell fizetni a helyben lakóknak, rögtön 30 százalékkal csökkent a kerületben parkoló autók száma”.

Hirdetés

Vagyis, a Kutyapárt vezetője szerint ha ők is pont ennyire, azaz az eddigi összeg tízszeresére növelik a eddigi hegyvidéki parkolási díjat, az – bár az ígért programjában ez nem volt benne – csak jót tesz a helyieknek.

Szerintem rengeteg lakónak megéri az évi húszezer, ha egyébként lesz helye parkolni és nem kell köröznie, mielőtt meg tud állni a lakása közelében, plusz a Böszörményi utat is csak így lehet sétálóutcásítani – ami pedig jót fog tenni a kerületnek.

Arra a kérdésre, a fővárosban miért állt oda Vitézy Dávid mellé, úgy válaszolt, Vitézy „Fidesz-szavazatokkal nyert volna, ha nyert volna, az tény, de a többség nem a fideszesekkel lett volna meg. Egy Vitézy–Kutyapárt–Tisza-összefogással meg lehetett volna a többség a Fidesz nélkül is, úgyhogy közgyűlési ráhatásuk nem lett volna Dávidra. Hülye szitu volt persze az egész, de nem szeretem, amikor százszázalékos bizonyossággal jelentik ki, hogy Fidesz-ember. Dávid állítja, hogy nem egyeztetett velük, nem volt beavatva a mestertervbe, bizonyítani meg senki meg sem próbálta az ellenkezőjét.”

Hirdetés
Azt is mondta, hogy Karácsony Gergővel kapcsolatban kritikus, mert nem az látta tőle az elmúlt öt évben a fővárosban, amit várt volna.

A különböző fővárosi együttműködésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, a héttagú DK–MSZP–Párbeszéd-frakcióról „azért van kevésbé jó véleményem, mert ismerem őket, a Tisza képviselőiről meg azért nincs rossz véleményem, mert nem ismerem őket”.

Hozzátette, a Kutyapárt a Fideszen kívül bármilyen formációval hajlandó együttműködni: nem koalícióban, hanem „ügyek mentén”.

Ha tippelnem kellene: egy éven belül feloszlik a Fővárosi Közgyűlés” – jósolta, ám ennek ellenére mégis úgy döntött, beül a testületbe.

Hirdetés

A helyi ügyekre visszatérve Kovács Gergely azt is előrevetítette, hogy a ciklus végére „ebben a formában nem lesz helyén a turul”, a Hegyvidék újság sorsát „át kell gondolni”, a helyi tévé pedig „magától megszűnik”.

A két év múlva esedékes országos választások kapcsán úgy fogalmazott, még nem tudja, kivel és hogyan szövetkeznek majd, Gyurcsány létezésével viszont már nem számol akkorra. Gyurcsány mostani offenzívája szerinte azt mutatja, „hogy érzi: ennek vége. Hangját felemelve hibáztatja a népet, idegesen nyilatkozik – ez jó jel. Önkormányzatokban viszont ott maradtak rengeteg helyen, szóval lassú kimúlás lesz ez. 

Ennek ellenére mi alapvetően tagadjuk Gyurcsány Ferenc létezését.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés