Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Egy mikropárt szerint Petinél vannak az alapító okirataik, amiket fél éve nem ad vissza

Hirdetés

Mielőtt Magyar Péter átvette volna a korábban szinte csak formálisan működő Tisztelet és Szabadság Pártot (Tisza), több kisebb párttal is tárgyalt, köztük a Szabad Ország Mozgalom (SZOM) nevű mikropárttal. A Telex cikkében szereplő SZOM eddig ismeretlen párt volt, ám október 16-án egy Magyar Péternek címzett nyílt levelet tettek közzé az MTI-n keresztül. A levél tegező hangvételű, és azt állítják benne, hogy Magyar birtokában vannak a párt hivatalos okiratai, amelyeket már fél éve nem adtak vissza.

„Ez a helyzet súlyos jogi következményekkel jár, és mint jogász, bizonyára tudod, hogy a hivatalos dokumentumok visszatartása törvényellenes! A dokumentumokat jogtalanul használjátok, és ezt nem tűrhetjük tovább!” – írták a levélben.

Hirdetés

A SZOM pártigazgatója, Lengyel Attila elmondta a Telexnek, hogy a kapcsolatfelvétel Nagy Ervin Facebook-üzenetével indult, majd egy budapesti találkozót szerveztek. Ezen a találkozón a SZOM alapító okiratait is magukkal vitték, hogy bizonyítsák a párt létezését.

Az április eleji találkozón jelen volt Magyar Péter, Lengyel Attila, a SZOM elnöke, Blazovich Tímea, és egy további résztvevő. Lengyel szerint a találkozó előtt kikapcsolt telefonjaikat Magyar akkori barátnőjének, Vogel Evelinnek kellett átadniuk, aki azonban a megbeszélésen nem vett részt.

A találkozón szó esett arról, hogy Magyar és csapata esetleg a főpolgármester-választáson is indulnának. Lengyel elmondása szerint az egyórás megbeszélés végén megállapodtak abban, hogy a 2026-os választásokig együtt dolgoznak, függetlenül attól, hogy Magyar végül melyik párt mellett dönt. Magyar ígéretet tett arra, hogy a hivatalos okiratokat később visszajuttatja, ám ez mindmáig nem történt meg. Lengyel szerint ennek komoly következményei lettek számukra, mivel a dokumentumok nélkül nem tudtak további pártokkal tárgyalni esetleges együttműködésekről. Ha továbbra sem kapják vissza az iratokat, az ügyészséghez fordulnak.

Hirdetés

A Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére megerősítette, hogy Magyar Péter valóban tárgyalt a SZOM-mal, ahogy más, 10-15 kisebb párt vezetőivel is, de arról nincs tudomásuk, hogy bármilyen hivatalos dokumentum náluk lenne.

Hirdetés