Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Fricz Tamás: Brüsszel ki akarja nyírni az Orbán-kormányt!

Hirdetés

2022-ben már próbálkoztak, és most úgy tűnik, találtak maguknak egy új jelöltet.

Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója Az igazság órája című, az AK és a Hír FM által közösen készített műsorban kifejtette: Magyarország határozottan védi a saját és a többi uniós tagállam szuverenitását. Szerinte Brüsszel emiatt igyekszik ellehetetleníteni az Orbán-kormányt, és ezzel átlépett egy határvonalat. Hozzátette, hogy ez válságot idézett elő az EU működésében, mivel az uniónak nem ilyen módon kellene működnie. Fricz szerint a jövőben várhatóan éles konfliktusok fognak kibontakozni.

Zila János, a központ elemzője hozzátette: az amerikai demokraták és a brüsszeli elit számára zavaró, hogy egy kormány a nemzeti érdekeket helyezi előtérbe olyan kérdésekben, mint a háború és a migráció.

Hirdetés

Mint mondta, már 2022-ben próbálták gyengíteni a kormányt a „guruló dollárok” ügyével, és most ismét találtak egy új szereplőt, egy új politikai erőt, akiben reménykednek.

Fricz hangsúlyozta, hogy ideje elindítani egy érdemi vitát az EU jövőjéről. Emlékeztetett arra, hogy már 2004-ben is volt egy konvent Európában, amely új alaptörvényt kívánt megalkotni, de a francia és holland népszavazás meghiúsította ezt a kezdeményezést. Felvetette, hogy az Európai Tanácsban akár kezdeményezni is lehetne az EU jövőjének újragondolását, mivel a jelenlegi irány a teljes föderalizmus felé mutat.

Zila János hozzátette: a 21 Kutatóközpont nemrég közzétett felmérése, amely szerint a Tisza Párt a legnépszerűbb, is felvet kérdéseket. Ez az intézet korábban a „guruló dollárok” ügyében is érintett volt, és ismert volt, hogy támogatta a Momentumot. Zila elmondta, hogy amikor Magyar Péter színre lépett, az intézet mögötte sorakozott fel.

Hirdetés

Az adás részletesen itt tekinthető meg.

Magyar Nemzet nyomán

Hirdetés
Hirdetés