50 kórház felújítását akadályozta meg a Tisza Párt Brüsszelben
Brüsszel és a Tisza Párt politikai alkuja miatt nem újulnak meg a magyar kórházak és mentőállomások – Takács Péter Szolnokon szólt az igazságról.
Szolnokon, a Hetényi Géza Kórház előtt tartott sajtótájékoztatón Takács Péter egészségügyi államtitkár világossá tette: politikai alapon tartják vissza azokat az uniós forrásokat, amelyekből 37 kórház 50 telephelyét, illetve 33 mentőállomást újítanának fel vagy építenének újjá. A döntés következményeit azonban nem a kormány, hanem a magyar betegek, orvosok, ápolók és mentősök szenvedik meg.
Takács rámutatott: tavaly nyáron Magyar Péter emberei végigjárták a hazai kórházakat, méghozzá éppen azokat az intézményeket, amelyek az EU-s helyreállítási alap (RRF) részeként felújításra vártak. Szolnokon is feltűntek, a Hetényi Géza Kórház pedig 8,4 milliárd forintnyi fejlesztési forrástól esett el a Brüsszel és a Tisza Párt között megkötött „hátsó szobás alku” következtében.
Az államtitkár úgy fogalmazott: „nem a kormánnyal toltak ki, hanem a magyar egészségüggyel – a magyar emberekkel.” Elmondása szerint az Európai Unióban megkötött politikai alku miatt több százmilliárd forintnyi fejlesztés marad el: nemcsak kórházak és mentőállomások, hanem utak, vasutak és ipari parkok sem valósulhatnak meg. Mindezt annak ellenére, hogy a közös uniós hitel törlesztését a magyar családok már megkezdték.
Takács kiemelte: Ursula von der Leyen maga is elismerte, hogy Magyarország minden uniós jogi feltételt teljesített, és egyedül politikai okai vannak annak, hogy a pénz nem érkezik meg. Ezek az okok pedig a magyar gyermekvédelmi törvény és az, hogy a kormány nem hajlandó végrehajtani az EU migrációs paktumát.
„Egy nemzeti szuverenista kormány soha nem adná a nevét ahhoz, amit Magyar Péterék parancsra végrehajtanak” – jelentette ki Takács. Azt is hozzátette: „a helytartó személye változik, de a gazda ugyanaz marad. Dobrev, Cseh, most pedig Magyar Péter – Brüsszel emberei.”
Kollár Kingát, a Tisza Párt EP-képviselőjét azzal vádolta, hogy éveken át Brüsszel elitjét szolgálta ki, és most sem a magyarok érdekeit képviseli, csak papíron magyar képviselő. Takács szerint arcpirító kijelentéseket tett az EP-ben, amikor elismerte, hogy egy „sunyi alku” révén blokkolják a Magyarországnak járó pénzeket.
Végül megerősítette: a kormány elkötelezett abban, hogy minden forrást elhozzon, ami a magyar egészségügyet és a magyar embereket illeti. Takács Péter szerint ebben a küzdelemben számíthatnak rájuk a választók, és nem fogják feladni sem a gyermekek védelmét, sem a nemzeti szuverenitást.