Magyar Péter már tényként állítja, hogy Orbán kirúgja Polt Pétert, és az utódját is megnevezte
Magyar Péter szombati Facebook-posztjában azt állította, hogy Orbán Viktor hamarosan meneszti Polt Pétert, a jelenlegi legfőbb ügyészt, aki elvileg 2028-ig töltené be a posztját – noha Magyar azt nem árulta el, honnan származnak az információi.
A Tisza Párt elnöke szerint nem Szájer József, hanem Tuzson Bence, a jelenlegi igazságügyi miniszter kerülhet a főügyészi székbe, aki szerinte „alibi” miniszterként eddig is csak a kormány érdekeit szolgálta.
Magyar úgy véli, Polt leváltása azt mutatja, hogy Pintér Sándor belügyminiszter háttérbe szorul, Orbán pedig már a saját legbelsőbb embereitől is tart, ezért a választások előtt minden kulcspozícióba új, zsarolható, teljesen irányítható figurákat akar ültetni.
Azt is hozzátette, szerinte Polt Péter távozása mögött természetesen nem az áll, hogy a felesége érintett lehet a Magyar Nemzeti Bank körüli korrupciós ügyekben – hanem egész egyszerűen hatalmi játszma zajlik.
A Népszava megjegyezte: amennyiben valóban Tuzson lenne a következő legfőbb ügyész, azt a tavaly decemberben elfogadott alaptörvény-módosítás tenné lehetővé, amely szerint már nem kell kizárólag az ügyészi körből választani valakit erre a posztra. Polt hivatalos mandátuma 2028. december 14-ig szól.
24.hu nyomán