Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Eltűnt Gyurcsány Ferenc: még a Facebook-oldalát is archiválták

Hirdetés

Teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Gyurcsány Ferenc – mintha föld nyelte volna el a volt kormányfőt.

Az elmúlt hetekben mintha nyom nélkül felszívódott volna Gyurcsány Ferenc. A politikai életből való visszavonulása óta sem interjút nem adott, sem nyilvános szereplést nem vállalt, sőt, még a közösségi médiában is néma csend honol körülötte. A Facebook-oldalán ráadásul egy figyelemre méltó változás történt: az oldal neve „Gyurcsány Ferenc – archivált”-ra módosult, ami azt sugallja, hogy a Demokratikus Koalíció alapítója egy ideig biztosan nem tervezi, hogy újra megszólal.

Joggal kérdezhetjük tehát Palik László klasszikusát idézve: „Hová tűnt Gyurcsány Ferenc?” Egyelőre nincs válasz. Azóta, hogy Dobrev Klára május 8-án bejelentette: férje visszavonul a közéletből és válásuk is küszöbön áll, Gyurcsány gyakorlatilag nyom nélkül eltűnt. Parlamenti mandátumát már Rónai Sándor átvette, és miközben Gyurcsány nyomát sem látni, addig Dobrev látványosan fokozta a politikai jelenlétét.

Hirdetés

Rendszeresen ellenőriztük a volt miniszterelnök közösségi oldalát, hátha megoszt valamit – de a legutolsó bejegyzés május 6-án született, amikor egy régi céhkiváltságlevélről posztolt. Azóta néma csend. Az oldal neve „archivált”-ra váltása pedig arra utal, hogy ez a csend nem is fog egyhamar megtörni.

A poszt alatt a hozzászólók sem rejtik véka alá érzéseiket: többen is azt írják, hogy hiányolják Gyurcsány megszólalásait. „Hiányzik” – jegyezte meg egyikük röviden, míg másvalaki hozzátette: „nagyon hiányoznak Feri posztjai”. Egy harmadik kommentelő pedig már aggódó hangvétellel üzent: „Adjon jelet magáról! Ha nem ad, az is egy jel…”

Nem jártunk sikerrel a hivatalos oldalán, így eszünkbe jutott, hogy Gyurcsány korábban egy alternatív profilt is használt: a Kate Vargha néven futó oldalt, amely állítólagos írói álneve, édesanyja iránti tiszteletből választva. Itt sem találtunk frissebb bejegyzést: az utolsó poszt egy videó az adventi időszakból, hópelyhekkel, karácsonyi hangulattal és egy adventi kalendáriummal.

Hirdetés

Pedig nem is olyan régen még országjáró körúton vett részt lakóautóval, látszólag minden rendben volt. Az Index is beszámolt róla, és még személyesen is elkísérték egy állomásra. Alig telt el azonban pár hét, és megérkezett a bombahír: Gyurcsány Ferenc végleg búcsút int a politikának és a közéletnek.

Bár a bejelentés óta alig múlt el néhány hét, a közösségi médiát korábban aktívan használó Gyurcsány szinte nyom nélkül eltűnt. Az okokat senki sem ismeri, a találgatások megindultak. Lehet, hogy egy napon majd Kate Vargha formájában ő maga írja meg az igazságot – talán egy krimiregény lapjain.

Index nyomán

Hirdetés
Hirdetés