Orbán Viktor washingtoni útjáról hazudott a Telex
Szijjártó Péter leleplezte a Telex újabb hazugságát – fotóval bizonyította a valóságot.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismét kénytelen volt helyreigazítani a Telex egyik valótlanságát. A baloldali portál ugyanis álhírt közölt arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar delegáció a Wizz Air „extrákkal felszerelt VIP-gépével” repülne Washingtonba, ahol a kormányfő Donald Trump amerikai elnökkel találkozik.
A külügyminiszter közösségi oldalán tette helyre a hazugságot, és egy fotóval is bizonyította, hogy a Telex állítása minden alapot nélkülöz. Bejegyzésében keserű iróniával csak annyit írt:
„Amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, akkor jön a Telex címlapja.”
Szijjártó hozzátette: a valóság egészen más, mint amit a baloldali sajtó sugallni próbált, a delegáció útja pedig teljesen hivatalos és átlátható módon történik.
Érdekesség, hogy a Telex azóta csendben módosította a cikkét: eltűnt belőle a „VIP” és az „extrák” kifejezés, valamint a korábbi illusztráció is. Ám ahogy a miniszter fogalmazott: „az internet nem felejt” – a hazugság nyomai így is megmaradtak.