Videó: így menekül Macron a kínai testőrök elől
A BFMTV beszámolója szerint Emmanuel Macron kínai állami látogatásának végén egészen szokatlan jelenet játszódott le: a francia elnök szó szerint faképnél hagyta a biztonsági kíséretét, és futva indult el a csengtui egyetem diáktömege felé. Mindez Kínában különösen rendkívülinek számít, hiszen az állami protokoll általában szigorúan meghatározza a vezetők minden egyes mozdulatát.
A francia csatorna szerint az eset december 5-én történt, a látogatás utolsó napján, amikor Macron – teljesen figyelmen kívül hagyva a kínai fél által kijelölt protokollt – hirtelen futásnak eredt, hogy elérje a váratlanul „kinézett” találkozó helyszínét. A közzétett felvételeken jól látszik, ahogy a kínai biztonsági emberek kissé tanácstalanul, késve kezdenek utána rohanni, miközben Macron a Szecsuani Egyetem hallgatói felé tart – vette észre a Gazeta.ru.
A csengtui egyetem diákjait eredetileg távol tartották az elnöki delegáció útvonalától, Macron azonban egyik pillanatról a másikra irányt váltott, és odament hozzájuk, hogy kezet fogjon és pár szót váltsanak. A BFMTV kiemeli: az ilyen közvetlenség Kínában szokatlan, hiszen a magas rangú külföldi vezetők mozgását szigorúan kontroll alatt tartják.
A francia elnök váratlan „spontaneitása” láthatóan zavarba hozta a szervezőket is, a kínai biztonságiak pedig csak késve reagáltak a helyzetre. A jelenetről készült felvételek természetesen pillanatok alatt elárasztották a közösségi médiát.
Origo nyomán
Follow @jobboldalihirek