Szökni próbál a korrupciós botrányban megbuktatott Andrij Jermak
Újabb árulkodó részletek kerültek napvilágra arról, hogy Andrij Jermak, Zelenszkij nemrég félreállított bizalmasa talán már a korrupciós botrány okozta nyomás elől próbálna kereket oldani Ukrajnából.
Belső források szerint a hírszerzésnél tett rejtélyes látogatása nem más lehetett, mint fedőiratok előkészítése egy esetleges meneküléshez, miközben a hatóságok már a hivatalos gyanúsítás szövegét készítik elő ellene.
A ZN.UA értesülései szerint kedden délután Jermak – az ukrán elnöki hivatal nemrég lemondott vezetője – egy páncélozott, fekete Mercedes S-osztállyal gördült be az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZRU) központjához.
A látogatás nagyjából háromnegyed órán át tartott, és amint távozott, a szolgálat vezetője, Oleh Ivashcsenko magához rendelte a fedőiratok készítéséért felelős részleg vezetőjét.
Források felidézik: Ivashcsenko „száz százalékig Jermak embere”, pozícióját is neki köszönheti. Így nem zárható ki, hogy a háttérben már készülnek azok a fedőiratok, amelyek Jermak esetleges határátlépését tennék gördülékenyebbé.
Mindeközben a bűnüldöző szervek informátorai arról számoltak be, hogy a korrupcióellenes hivatal, a NABU újabb kompromittáló hangfelvételeket állít össze, amelyek Jermak szerepét és a közelgő gyanúsítást támasztják alá.
Korábbi jelentések szerint Jermak „Ali Baba” fedőnéven szerepel a NABU hanganyagain, és állítólag aktívan részt vett az Energoatom körüli korrupciós egyeztetésekben, sőt még a NABU befolyásolására is utasításokat adott.
November 28-án az antikorrupciós nyomozók házkutatást tartottak nála, majd néhány órával később lemondott pozíciójáról. Ezt követően azt hangoztatta, hogy a frontra megy, és jelezte: egy ideig elérhetetlen lesz.
A ZN.UA azonban úgy tudja, hogy hamarosan hivatalos gyanúsítás készül Jermak ellen, amely a „Dinasty” lakásszövetkezet egyik ingatlanjához köthető érdekeltségével függ össze.
A lap szerint az antikorrupciós szervek már tájékoztatták Volodimir Zelenszkijt is a készülő vádról, amely a botrány súlyosbodásával nem csupán politikai, hanem jogi értelemben is tovább szoríthatja Jermak mozgásterét – írja a hirado.hu.
Follow @jobboldalihirek