HírekVilág

Volt Wagner-zsoldosok és kémek hajtják végre Moszkva legújabb háborús trükkjét

Hirdetés

Az orosz árnyékflotta hajóin kémek is szolgálhatnak, miközben a hivatalos papírokban technikusként tüntetik fel őket a legénységi listákon. A beszámolók szerint volt Wagner-zsoldosok és FSZB-kapcsolatokkal rendelkező személyek nemcsak arra ügyelnek, hogy a hajók kapitányai Moszkva érdekei szerint járjanak el, hanem európai katonai létesítményeket is dokumentálnak, sőt nyugati hírszerzési értesülések alapján az európai repülőterek felett feltűnt drónok indításában is szerepük lehetett. A Kreml árnyékflottája így nem pusztán a szankciók kijátszásának eszköze, hanem a hibrid hadviselés egyik eleme is.

Ukrán és nyugati hírszerzési források szerint a flottát kémkedési célokra is használhatják. A CNN feltárása alapján a hajók fedélzetén szolgáló orosz „biztonsági őrök” valójában gyakran volt Wagner-zsoldosok és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező szakemberek, akik a Moran Security nevű orosz vállalat alkalmazásában állnak.

A Moran Security 2009-ben alakult, és kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki a Wagner-csoporttal, valamint az orosz katonai hírszerzéssel. A cég két korábbi vezetője, Jevgenyij Szidorov és Vagyim Huszev 2013-ban alapította meg a Szláv Hadsereg nevű magánhadsereget, amelyből később kinőtt a Wagner-csoport. Több mint tíz évvel ezelőtt a vállalat részt vett a szomáliai partoknál zajló kalózellenes műveletekben is.

Hirdetés

A Moran honlapján olyan katonatiszteket toboroznak, akik korábban különleges egységeknél szolgáltak, és legalább két éles bevetésen vettek részt. A vállalat elnöke, Vjacseszlav Kalasnyikov az FSZB hírszerző szolgálat nyugalmazott alezredese, míg a weboldalon szereplő két menedzser korábbi nukleáris tengeralattjáró-parancsnok. Az amerikai pénzügyminisztérium 2024-ben szankciókat vezetett be a cég ellen, amiért fegyveres biztonsági szolgáltatásokat nyújt orosz állami vállalatoknak az ukrajnai háborúval összefüggésben.

A CNN ukrán és nyugati forrásokra támaszkodva rekonstruálta a Moran Security egyik hajójának, a Boracaynak a történetét. A hajó az elmúlt három évben többször nevet és lajstromot váltott. 2025. szeptember 20-án két orosz férfi szállt fel a fedélzetére a Szentpétervár közelében fekvő Primorszk kikötőjében. A legénységi listán technikusként szerepeltek, és ők voltak az egyetlen orosz állampolgárok a főként kínai, mianmari és bangladesi személyzet mellett. Az ukrán hírszerzés azonosította őket, egyikük korábban rendőrtiszt volt, majd a Wagner-csoportnál szolgált.

Az árnyékflotta hajói a Balti-tengeren több NATO-tagállam mellett is elhaladtak, gyakran dán pilóták segítségével. A dánok beszámolói szerint rendszeresen tartózkodnak a fedélzeten oroszok, akik utasításokat osztogatnak, és ellenségesen viselkednek az ellenőrzések során. Bjarne Caesar Skinnerup, a DanPilot munkatársa elmondta, hogy több olyan hajót is látott, amelyeknél a legénység többsége nem orosz volt, de mindig akadt egy-két orosz személy, akik időnként egyenruhában jelentek meg, és úgy viselkedtek, mintha ők irányítanák a hajót.

Hirdetés

A DanPilot júliusban levélben jelezte a dán katasztrófavédelemnek, hogy egyre több jelentés érkezik olyan hajókról, ahol orosz katonai egyenruhát viselő személyek folyamatosan fényképeznek az út során. Ezt a svéd parti őrség is megerősítette, hozzátéve, hogy az árnyékflotta hajói a kereskedelmi forgalomban szokatlan eszközöket is szállítanak.

A Boracay szeptemberben került a figyelem középpontjába, amikor orosz olajat szállított Indiába. Két nappal a primorszki indulás után, szeptember 22-én Dánia partjai közelében tartózkodott, éppen akkor, amikor drónokat észleltek a koppenhágai repülőtérnél és katonai létesítmények környékén. A hatóságok vizsgálták, hogy a térségben lévő hajókról indíthatták-e az eszközöket.

A hajó mozgását követő adatok szerint szeptember 24-én este a Boracay dél felé fordult Dánia nyugati partjai mentén, amikor újabb drónészlelések történtek Esbjergtől északra. Nyugati hírszerzési források szerint a hajó jelenléte és az incidensek időbeli egybeesése gyanút keltő. Néhány nappal később a francia hadsereg ellenőrizte a hajót Bretagne partjainál, drónokat nem találtak, viszont ekkor derült ki, hogy két orosz is tartózkodik a legénységben. A kínai kapitányt őrizetbe vették, a hajó pedig benini zászló alatt közlekedett, amiről nem volt megfelelő dokumentáció.

Hirdetés

Jacob Kaarsbo volt dán hírszerző tiszt szerint nehéz egyértelműen bizonyítani, hogy valóban kémek tartózkodtak a fedélzeten, ugyanakkor több szakértő is valószínűnek tartja, hogy az európai repülőterek környékén észlelt drónok összefüggésben állhatnak az orosz árnyékflottával. Az Egyesült Királyság hírszerzésének vezetője, Blaise Metreweli a héten úgy fogalmazott: Oroszország „a szürke zónában teszteli” Európát, aminek része a drónok megjelenése is.

Ukrán hírszerzési források nyolc olyan orosz férfi nevét is megosztották a CNN-nel, akik az árnyékflotta más hajóin szolgáltak, és az elmúlt évben hasonló útvonalakon hajóztak Európa körül. Bjarne Skinnerup szerint mindez rávilágít arra, hogy nemzetközi szinten határozottabb fellépésre lenne szükség a megfelelő regisztráció nélküli hajók feltartóztatására.

Index nyomán

Hirdetés

Hirdetés