Donald Trump: „Mi fogjuk irányítani” Venezuelát
Az Egyesült Államok ideiglenesen átveszi Venezuela irányítását mindaddig, amíg az eltávolított venezuelai vezetés át nem adja a hatalmat – közölte Donald Trump amerikai elnök egy szombati sajtótájékoztatón. Hozzátette: Washington kész újabb katonai fellépésre a dél-amerikai ország ellen, amennyiben azt szükségesnek ítéli.
„Addig fogjuk irányítani az országot, amíg egy biztonságos, megfelelő és megfontolt átmenetet nem tudunk végrehajtani” – fogalmazott Trump, részletekbe azonban nem bocsátkozott.
Donald Trump magyar idő szerint szombat délelőtt a közösségi oldalán jelentette be, hogy az Egyesült Államok „sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és annak vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen”, akit feleségével együtt elfogtak, majd kivittek az országból. A bejelentést megelőzően robbanásokról érkeztek hírek a venezuelai fővárosból helyi idő szerint szombat hajnal egy óra körül. A venezuelai kormány később megerősítette, hogy Caracas mellett Miranda, La Guaira és Aragua államokat is támadás érte.
A CNN által hitelesített videófelvételeken robbanások láthatók a Caracastól északra fekvő La Guaira kikötőjében, valamint a keletre található part menti városban, Higuerotéban. Egy másik felvételen kétrotoros helikopterek tűnnek fel Caracas felett, nem sokkal a detonációkat követően.
A New York Times telefonon érte el az amerikai elnököt, aki „briliáns műveletként” jellemezte az akciót. Elmondása szerint „alapos tervezésre, kiváló katonákra és nagyszerű emberekre” volt szükség a végrehajtáshoz. A Fox Newsnak adott interjújában arról beszélt, hogy élőben követte az eseményeket, és úgy érezte, „mintha egy tévéműsort nézett volna”.
Nicolás Madurót tizenkét évnyi, zavargásokkal és súlyos gazdasági válságokkal terhelt kormányzás után távolította el az Egyesült Államok. A Hugo Chávez 2013-as halála után hatalomra került politikust Washington mindvégig illegitim vezetőnek tekintette. Már a 2013-as elnökválasztási győzelmét is vitatta az ellenzék, amit a 2018-as, szintén vitatott tisztaságú választás tovább erősített.
Maduro 2024-ben ismét megtarthatta az elnöki tisztséget, annak ellenére, hogy korábban több exit poll az ellenzéki jelölt, Edmundo González Urrutia győzelmét jelezte előre. Az Egyesült Államok álláspontja szerint Maduro csalással maradt hatalmon, ezért Washingtontól nem kapja meg az elnöki elismerést.
Follow @jobboldalihirek