The Times: Ukrajnának még 250 ezer katonára van szüksége a győzelemhez
Ukrajnának legalább 250 ezer újabb katonát kellene mozgósítania, valamint lényegesen több és erősebb fegyverre lenne szüksége ahhoz, hogy érdemben változtatni
Read MoreHírblog
Ukrajnának legalább 250 ezer újabb katonát kellene mozgósítania, valamint lényegesen több és erősebb fegyverre lenne szüksége ahhoz, hogy érdemben változtatni
Read MoreTovábbi intézkedésekkel is megfenyegette Kijevet a szlovák elnök. Ukrajna energetikai rendszerét ezzel hatalmas csapás érte, az import 20%-a kiesett. „A
Read MoreThürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az Indexnek adott interjút. A legutolsó fellelhető adat szerint 2018-ban 15 640-en szavaztak az országban
Read MoreKét különösen fájó ponton cáfolta Magyar Péterék terveit Bokros Lajos, a Tisza Párt környékén rendszeresen felbukkanó közgazdász – hívta fel
Read MoreKunhalmi Ágnes bejelentette, hogy leadta a 2026-os országgyűlési választáson való indulásához szükséges ajánlásokat, és támogatóihoz fordulva hangsúlyozta: „Nagyon köszönöm, hogy
Read MoreHétfőre virradó éjjel kiterjedt légitámadás érte Oroszország területét, amelynek következtében lángra kapott a tatárföldi Kalejkino olajszivattyú-állomás. A létesítmény kulcsszerepet tölt
Read More„Ha Magyarország meg akarja akadályozni az Oroszország elleni szankciókat, ahogy azt a külügyminiszterük javasolta, akkor a válasz egyszerű: felfüggesztik a
Read MoreA „vojenkorok” szerint az orosz erők áttörték az ukrán védelmet a donyecki szakaszon. Az orosz hadsereg áttörte az ukrán fegyveres
Read MoreCNN beszámolója szerint Ukrajna súlyos demográfiai válsággal néz szembe, és fennáll a veszélye annak, hogy „özvegyek és árvák országává” válik.
Read MoreSzlovákia miniszterelnöke, Robert Fico elrendeli az Ukrajnába irányuló villamosenergia-szállítások teljes leállítását. „Holnap látogatást teszek a SEPS állami vállalatnál, és megkérem
Read More