Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Ferencvárosban is szétesett a baloldali együttműködés, az MSZP és a DK kivonult Baranyi Krisztina mögül

Hirdetés

Göd és Szolnok után a főváros IX. kerületében is szétesett a baloldali együttműködés: a képviselő-testület csütörtöki ülésének kezdetén az MSZP és a DK alkotta Demokraták-frakció bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a Baranyi Krisztinát támogató ellenzéki összefogásban, és csak eseti ügyekben szavaznak mellette – írta meg a Magyar Nemzet. Mivel Baranyi Krisztina előterjesztései már a szakbizottságokban sem kapták meg a kellő támogatást, nem volt nagy meglepetés a négyfős, Demokraták elnevezésű frakció bejelentése – teszi hozzá a lap rámutatva, hogy ezzel az önmagát függetlennek tekintő, baloldali polgármester mögül elfogyott a képviselő-testületi többség.

A független polgármester elméletben így már csak a hét tagot számláló Új Pólus-frakcióra számíthat, ám a Momentum, LMP, Párbeszéd, Jobbik alkotta formáció sem szavazta meg Baranyi valamennyi javaslatát, például rajtuk bukott el a polgármester lakásrendelete, mivel nem tartották támogathatónak a szociális bérlakások, illetve a szolgálati lakások értékesítésének lehetőségét. Álláspontjuk szerint ezeknek az ingatlanoknak kerületi tulajdonban kell maradniuk. A rendeletmódosítást természetesen a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja sem szavazta meg, Gyurákovics Andrea frakcióvezető pedig felhívta a figyelmet, hogy az ingatlanelidegenítés homlokegyenest szembemegy Baranyi Krisztina választási kampányban tett ígéreteivel.

Az önkormányzat 2020–2024 közötti gazdasági programja ellenben az MSZP és a DK képviselőinek tartózkodásával vérzett el, mivel az előterjesztést nem tartották megfelelően előkészítettnek, és nem egyeztették az érintettekkel sem – emlékeztet a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Demokraták-frakciónak éppen ez, az egyeztetés folyamatos hiánya a legnagyobb problémája az önjáró polgármesterrel, aki azt azonban elvárja tőlük, hogy feltétel nélkül megszavazzák az ő egy személyben megalkotott előterjesztéseit.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés