Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItton

Gyurcsány ezúttal az ATV-ben fenyegetőzött

Hirdetés
A Demokratikus Koalíció elnöke nem próbálta meg puhítani a Vidnyánszky Attilával kapcsolatos „földönfutóvá tevős” bejegyzését – írja a Mandiner.

„Arra fogom bátorítani az új kormányt, hogy azok, akik vezetőszerepet játszottak ennek a rendszernek a felépítésében, az ő szolgálatukra ne tartsunk igényt” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a korábbi Vidnyánszky Attilával kapcsolatos kijelentéseit firtató kérdésre.

A Demokratikus Koalíció vezetője abból indult ki, hogy 2022-ben kormányváltás lesz. A DK elnöke úgy fogalmazott: „törvényes és jogszerű eljárásokat – ha kell és megalapozottak – le kell majd folytatni, de nem gondolnám, hogy egy szabad világban azoknak akik ezt tették az országunkkal – szerintem elárulták – azoknak a munkájára számítani kéne a kormánynak”.

Hirdetés

Az ominózus bejegyzéssel kapcsolatban a Demokratikus Koalíció vezetője kijelentette:

„ez a bejegyzés nem csak Vidnyánszkyról szól, ez mindenkihez szól”

,hozzátéve, hogy „értse meg mindenki, nem lehet büntetlenül elkövetni mindazt a hazával, amit ők elkövettek”.

Hirdetés

Gyurcsány a műsorban egy pillanatig nem próbálta meg puhítani a korábbi bejegyzésének mondanivalóját. Bár Rónai Egon műsorvezető is rámutatott, hogy sokan érezhetik fenyegetésnek ezt a kijelentést, a DK-elnök azonban úgy vélte:

„ha figyelmeztetésnek értékelik sokan, akkor jó, hogy eljutott hozzájuk ez a figyelmeztetés – ezt is akartam”.

A műsorban a szerencsi időközi polgármester-választásról és az ellenzéki jelöltről, a „judapestező” Bíró Lászóról is szó esett. Ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc szerint az a kérdés, hogy ha a szóban forgó képviselőjelölt bocsánatot kér nyilvánosan, akkor hajlandóak-e „feláldozni a vitatható múlt miatt a reményteljes jelent vagy jövőt? Én és mi arra az álláspontra jutottunk, hogy nem áldozzuk fel. Kell a Jobbik a kormányváltó szövetségbe”

Hirdetés

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés