Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Bizalmas dokumentumok ezreit lopták el a Pfizertől, vakcinás iratok is vannak köztük

Hirdetés

A gyógyszergyártó egyik alkalmazottját gyanúsítják a történtekkel. Az iratok közt rákterápiával kapcsolatos kutatások is szerepelnek.

A Pfizer gyógyszergyártó cég pert indított egyik volt alkalmazottja ellen, amiért az bizalmas dokumentumokat lopott el a koronavírus vakcinájáról is ismert vállalattól – jelentette a Reuters. Az ügyben érintett dolgozó összesen 12 ezer bizalmas iratot töltött le egy központi rendszerről, amiket azután a saját eszközeire továbbított.

A lopott információk közt most még fejlesztés alatt álló terápiákkal, például rákterápiával kapcsolatos kutatási eredmények szerepelnek. A dolgozó emellett a koronavírus ellen fejlesztett vakcina belső értékelését is megszerezte a vádak szerint. Az ellene készült beadványban arról is írnak, hogy a dolgozó többször is megpróbálta eltüntetni a lopás nyomait.

Hirdetés
A lopással gyanúsított nő azóta minden, az ügyhöz kapcsolódó dokumentumot átadott egy vizsgálóbizottságnak, köztük egy laptopot is. Erről azonban úgy tartják, hogy csak egy „csali” eszköz lehet, a bűncselekményhez használt eszköz még mindig a nőnél van.

A botrány után a dolgozó maga döntött úgy, hogy távozik a Pfizertől, ám úgy hírlik, nem marad munkanélküli: a cég szerint már állást kapott a Xencor nevű biotechnológiai vállalatnál. A Pfizer azt gyanítja, hogy a nő a lopott információkat ennél a cégnél akarja kamatoztatni, ezért bírósági végzést kérnek arra vonatkozóan, hogy a vizsgálatok lezárultáig a nő ne vállalhasson munkát hasonló profilú cégeknél.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés

Hirdetés