Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Orbán: nem lesz lezárás, ha elegen beadatják a harmadik dózist, és a fertőzések száma is csökken

Hirdetés

2 millió adag, 5 és 12 év közötti gyerekeknek adható vakcinát szerez be a magyar kormány, az első szállítmány decemberben érkezik – jelentette be a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök az esetleges zárások kapcsán úgy fogalmazott, hogy semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni, hiszen „a zárás az csak lassítás”. Egyúttal azt sürgette, hogy mindenki kérje a harmadik oltást is.

Nehéz kiismerni a magyarokat, de ez egy komoly ország, ami komolyan veszi a fenyegetést – Orbán Viktor ezzel vezette fel, hogy akik nem oltásellenesek, azok élnek az egyébként sikeresnek minősített oltási akcióhét lehetőségével. A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában ezért bejelentette, annyira sikeresnek tartják, hogy egy héttel meg is hosszabbítják. A legtöbben egyébként a harmadik vakcinát kérik, a kormányfő pedig ezt fontosnak nevezte, pláne azért, mert jön a karácsony. – Idén lehet nagykarácsony, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő – fogalmazott.


A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. november 26-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hirdetés

Az esetleges zárások kapcsán a kormányfő azt mondta, hogy semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni. Ha több lesz a harmadik oltás, a fertőzések számát pedig sikerül csökkenteni, akkor nem lesz zárás, ami szerinte csak a járvány lassítása.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a vírus miatt komoly tudósközösségek dolgoznak, a gyermekek oltásába „sem ugrottak bele”. Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani egy nagy gyógyszergyártó cég tudományosan igazolt eredmények alapján, hogy lehet adni a vakcinát a gyerekeknek. A kormányfő bejelentése szerint szereztek 2 millió vakcinát, ebből az első szállítmány decemberben fog megérkezni. Azt tanácsolta ezért, hogy a szülők ha tehetik, oltassák be a gyerekeket.


Ha rövid az akcióheted, told meg még eggyel! (forrás: Magyarország Kormánya / Facebook)

Hirdetés

Az egészségügy állapotáról a kormányfő azt mondta, hogy ágyak vannak, felszerelés és egyelőre ember is. Van a ki nem nyitott járványkórház is, amit bármelyik pillanatban meg tudnak tenni. Furcsának nevezte, hogy az ilyenkor bevethető magyarországi egészségügyi kapacitások nagyságrendekkel nagyobbak mint például az osztrákoké.

Németország bevándorlóország akar lenni, mi nem

A vírus után az illegális migráció témája következett. Orbán Viktor azzal kezdte, hogy három irányból érkezik támadás: Olaszország felől, keleti irányból – a lengyel-belarusz határon –, illetve a balkáni útvonalon a mi déli határunkra. Idén több mint százezer migránst állítottak meg a magyar határon, ez két-háromszorosa az előző évi adatnak. Ez százezer bűncselekményt elkövető ember, akiket elvileg be kellene zárnunk, de a kormányfő itt feltette a kérdést, hogy mégis hová zárjuk be őket. Ezért a magyar hatóságok visszaviszik őket a kerítés túloldalára, itt van vita az Európai Unióval. Az EU szerint ugyanis el kellene kérni a papírjukat, meg kellene vizsgálni őket, de a magyar szabályok szerint a „migránskérelmek” elbírálása a magyar határokon kívül, a környező országok nagykövetségein történik. – Amit Brüsszel csinál, arra nincs jobb szó, mint az ostobaság – mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy a baj pedig nőni fog. Afganisztánt ugyanis minden nap elhagyja 30-35 ezer ember, akik nagy eséllyel a balkáni útvonalon indulnak el Európa felé. – Arra kell készülnünk, hogy az elkövetkező időszakban minden korábbinál komolyabb nyomás lesz – mondta.

Hirdetés

Az EU a fizikai határvédelemre nem ad pénzt, de „adnak mindenre, ami segíti a bevándorlást”, vagyis Soros szervezeteinek. A miniszterelnök Németországot hozta példaként, amely bevallja nyíltan, hogy bevándorlóország akar lenni, de mi nem akarunk azok lenni.

Orbánt rezsikampányban nem érdekli a piac

Az interjúban a rezsiharc is szóba került, Orbán Viktor itt felidézte, hogy ez a harc már évek óta zajlik. A lényege, hogy az áram és a gáz világpiaci ára rendszeresen változik, gyakrabban felfelé, ezért a kormány nem engedi, hogy a számla hol magasabb, hol alacsonyabb legyen. Ezért leszorították az árat egy még kibírható szintre és azon tartják. Orbán Viktor szavai szerint őt nem a piac érdekli, hanem a magyar emberek. Ez a rendszer pedig működőképes és jó a családoknak. A multik ettől nem boldogok, de – a kormányfő szavai szerint – Brüsszelben is megvédte.

Hirdetés

A családokat ugyanakkor két oldalról támadják a miniszterelnök szerint: a baloldal és a multik is.

Az adórendszerrel folytatódott az interjú, Orbán Viktor itt azt ismételte meg, hogy a baloldal adót akar emelni, míg a jobboldal adót csökkent. – Amikor mi vagyunk kormányon, akkor csökkentjük az adókat és van munka – mondta. Ez pedig minden választásnak tétje, hiszen ha a baloldal nyer, akkor szerinte lehet tudni, hogy adóemelés jön. 2022 januárjától jelentős adócsökkentések lesznek és emelkedik a minimálbér 200 ezer forintra, illetve a garantált bérminimum. Ezzel párhuzamosan a babakötvény után járó állami támogatás összegét pedig meg fogják duplázni.

(Magyar Hang)

Hirdetés

Hirdetés