Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Csernobil felől támadhatnak az oroszok

Hirdetés

Észak felől támadó orosz csapatoktól tartanak Ukrajnában. Amíg az ország a katonai erejét a keleti és a déli határánál összpontosítja, váratlan lépést tehet Moszkva.

A Belarusz határához közel elhelyezkedő Csernobil lehet a legrövidebb út az oroszok számára az ukrán fővárosba, Kijevbe. Ahogyan korábban az Index is beszámolt róla, Oroszország és Belarusz közös hadgyakorlatot tart februárban. Tankokkal, rakétákkal és csapatokkal megrakott vonatkonvojokkal érkeztek orosz csapatok Belaruszba. Az ország elnöke, Aljakszandr Lukasenka korábban azt is ismertette, hogy a gyakorlatot az ország nyugati részén, Lengyelország és Litvánia határának közelében tartják, valamint az ukrán határ mentén.

Most leginkább attól tartanak Ukrajnában, hogy mégsem a keleti vagy a nyugati határt fogja választani Oroszország egy esetleges támadáshoz. Mivel Ukrajna katonai erejének nagy része az ország keleti részén összpontosul, ahol már nyolc éve dúl a háború az oroszok által támogatott szakadárokkal. Katonai elemzők úgy gondolják, nem biztos, hogy marad elegendő bevethető egység, hogy az ország északi részét is megfelelően védjék az orosz csapatok ellen.

Hirdetés

Ha a belarusz határon keresztül kezdődne az orosz támadás Ukrajnával szemben, a támadó csapatok gyorsan elérnék Kijevet, ugyanis csupán néhány óra az út. A határ ukrán oldalán egyelőre nem tettek érdemi előkészületeket egy esetleges katonai betörés visszaverésére. Tavaly ősszel Ukrajna 8500 katonát telepített északi határára. Ennek fő célja volt, hogy megakadályozza Belaruszt abban, hogy közel-keleti migránsokat küldjön át a határon, ahogyan azt Lengyelországban és Litvániában tette.

A katonai támogatásokon túl a határok védelmére az Egyesült Államok jelentős segítséget nyújtott Ukrajnának. Az ukrán határőrszolgálat közleménye szerint 24,5 millió dollárral támogatták az amerikaiak a határvédelmet. Ebből korszerű térfigyelő kamerákat, drónokat, azaz pilóta nélküli repülőgépeket, a határőröknek védőfelszereléseket, közlekedési és kommunikációs eszközöket terveznek vásárolni, elsősorban az oroszországi és a belarusz határoknál szolgálatot teljesítő egységeknek.

Mivel Oroszország átvette az irányítást Belarusz felett, a belarusz határ 1070 kilométeres szakasza vált fenyegetéssé – mondta Olekszoj Reznyikov, Ukrajna védelmi minisztere a New York Timesnak a kialakult helyzettel kapcsolatban. Hozzátette: ez egyértelműen nem Belarusz fenyegetése, hanem Oroszországé Belaruszon keresztül. Az ukrán védelmi miniszter ezzel a belarusz–orosz szövetségre is célozhatott, ugyanis Moszkva és Minszk novemberben írta alá a két ország politikai és gazdasági integrációjának fokozásáról szóló dokumentumot.

Hirdetés

Eközben Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter felszólította Oroszországot, hogy vonja vissza „az ukrajnai határok mentén és Ukrajna ideiglenesen megszállt területein felhalmozott katonai erőit”. Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak el kellene kezdenie diplomáciai úton rendezni a konfliktusait.

Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy csoportot, amelynek tagjait azzal gyanúsítja, hogy tömeges zavargásokat készítettek elő a fővárosban, Kijevben és más ukrajnai városokban, hogy bizonytalanságot idézzenek elő, miközben nő a feszültség a szomszédos Oroszországgal. A vasárnapi intézkedésről Denisz Monasztirszkij belügyminiszter hétfőn számolt be.

A tárcavezető elmondta, hogy mintegy ötezer ember vett volna részt a zavargásokban és a rendőrséggel történő összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.

Hirdetés

Ez az előre tervezett akció erőszakos cselekmények és zavargások szervezését célozta, semmi köze nem volt a békés tüntetésekhez – fogalmazott a belügyminiszter, aki szerint a műveletnek „az lett volna a célja, hogy megingassa, destabilizálja az ukrajnai belső helyzetet”.

A miniszter nem közölte, hogy hány embert vettek őrizetbe, és azt sem, hogy kik álltak a tervezett zavargások mögött – írja az MTI.

Forrás: index.hu

Hirdetés

Hirdetés