Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Órákon át egyeztetett Bajnaival egy londoni étteremben Márki-Zay

Hirdetés

A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember az ellenzék kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban.

Egy szemfüles Mandiner-olvasótól küldte a fotót, amelyből kiderül, hogy Márki-Zay Péter Londonban egy étteremben találkozott Bajnai Gordonnal (a harmadik személy nem közszereplő, ezért az ő arcát kitakartuk). A baloldal miniszterelnök-jelöltje és a korábbi, megszorításairól ismert kormányfő vacsorája hosszúra nyúlt, mintegy három órán keresztül ettek és beszélgettek. Ez is azt jelzi, hogy Márki-Zay kiruccanásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnaival, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt.

Bajnai az elmúlt hónapokban belekeveredett a Városháza-botrányba. Az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, harcostársak voltak –, hogy „Magyarországon alapvetően

Hirdetés
az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.

(…) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”

A Bajnaival való találkozó egyébként nem szerepelt Márki-Zay nyilvános programjában, így, ha olvasónk nem jár éppen ugyanabban az étteremben, ahol a Városháza-ügy óta Magyarországon alig mutatkozó Bajnai és a baloldal jelöltje egyeztetett, akkor a nyilvánosság nem értesülhetett volna a megbeszélésről.

Értesülésünk szerint Bajnai a Városháza-botrány óta szándékosan kerüli a magyar nyilvánosságot, csak a háttérből segíti a baloldal kampányát. A volt kormányfő feladata az informális tanácsadás mellett a külföldi kapcsolatok és pénzek becsatornázása. Életvitelszerűen nem is tartózkodik Magyarországon, a Városháza-ügy óta legalábbis nem tűnt fel itthon.

Hirdetés

Forrás: Mandiner

Hirdetés