Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

PublicisztikaSport

Ezt a képet a németek világbajnok labdarúgója, Andreas Brehme most posztolta „szebb napok” felirattal

Hirdetés

Igaza van, ezek tényleg szebb napok voltak. A képen valóban német származású sportemberek állnak, szivárvány helyett német nemzeti színekkel, és olyan mentalitással, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehetett őket leírni. Lehet, hogy nem ők voltak a legpengésebbek, de rakkoltak, rendíthetetlenül mentek előre, harcoltak egymásért, a csapatért, a hazájukért. Nekik nem volt elveszett labda, megnyerhetetlen párharc, olyan hátrány, ahonnan ne próbáltak volna meg felállni még az utolsó utáni percben is. Ha megjelentek egy világversenyen, alapból mindenki esélyesnek tartotta őket a végső győzelemre is. Ezért lettek sokunk példaképei.

1945-ben elvették ettől a néptől a nemzeti büszkeséget, erre ők velük pótolták. A Blitzkrieg a zöld gyepen folytatódott, Beckenbauer lett a Császár, a nemzet bombázója Gerd Müller, a középpályásaik meg úgy mentek előre, mint a harckocsik. Ezért ezt is el kellett venni tőlük.

Először a soraikat töltötték fel idegenekkel (azelőtt is neveltek ki jó bevándorló hátterű focistákat a német klubok, de anno egy Bastürknél vagy az Altintop fivéreknél természetes volt, hogy a török válogatott mezt húzzák magukra), majd az erőfocijukat cserélték le finomkodó, impotens passzok végeláthatatlan sorozatára, és végül politikai bohócokat csináltak a játékosokból is, befogott szájjal és szivárványos karszalaggal.

Hirdetés

Az eredmény látható, a két legutóbbi VB-n a csoportkörben égették le magukat. A társadalom zuhanását most követi a válogatotté is. De hiába örülnek most toleránsék, nem ez lesz a végső sípszó! Szívós nép ez. Sokszor felálltak már a 90. perc után is!

Forrás: Gerilla

Hirdetés

Hirdetés