Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Micsoda pocsék ötlet: az EU csatlakozásig „megfigyelői” tagságot kaphatna Ukrajna

Hirdetés

Roberta Metsola szerint további előnyöket is fel lehetne kínálni, például az Erasmus ifjúsági programban való részvételt.

Látszólag újult erőre kapott az EU bővítése körüli lobbi, ugyanis már az „átmeneti juttatások” is előtérbe kerültek a csatlakozásra váró Ukrajna és Moldova kapcsán – írta meg a Politico.

Hirdetés

Az EU tavaly Ukrajnát és Moldovát is hivatalos tagjelölt országnak jelölte ki, röviddel az orosz-ukrán háború kirobbanása után.Azóta tulajdonképpen folyamatos a nyomásgyakorlás a két ország mihamarabbi csatlakozása érdekében. Most Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy a hivatalos csatlakozási tárgyalások még ebben az évben kezdődjenek meg.

Továbbá Metsola azzal a rendhagyó javaslattal állt elő, hogy a két jelölt ország törvényhozói „megfigyelő” tagként csatlakozzanak a közgyűléshez. Ez példátlan lépés lenne az EU részéről.

Az EP elnöke szerint emellett a csatlakozás küszöbén álló országoknak még számos előnyt lehetne felkínálni, az egységes piaci juttatásoktól kezdve az Erasmus ifjúsági programban való részvételig.Félreértés ne essék: politikailag, ha egy ország Európára tekint, akkor Európának szélesre kell tárnia kapuit  – mondta Metsola.

Hirdetés

AZ EU VEZETŐI A DECEMBERI CSÚCSTALÁLKOZÓN DÖNTENEK ARRÓL, HOGY HIVATALOSAN MEGNYITJÁK-E UKRAJNA ÉS MOLDOVA CSATLAKOZÁSI TÁRGYALÁSAIT.

Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés