Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Így kommentelték az ellenzéki pártvezetők a magyar–bolgár derbit

Hirdetés

A Momentum elnökségi tagja, Kele János ezt az alkalmat is kihasználta, hogy alaposan belegyalogoljon a DK-ba.

A magyar futballválogatott tegnapi sikerének szinte az egész ország örül. Azért csak szinte, mert a legnépszerűbb sportág megítélésében is szerepet játszik a politika. A Fidesszel szimpatizálók gyakorlatilag kivétel nélkül annak szurkoltak, hogy kijussunk az EB-re, az ellenzéki érzelműeknek pedig a jelentős része tett így; azt persze nehéz eldönteni, hogy kik azok, akik valóban lerágták a körmüket az izgalomtól, s kik azok, akik a nyílt színen tapsikolnak, de valójában a kudarcért szorítottak, viszont ezt szégyellik kimondani. S vannak olyanok is, akiknek nincs skrupulusuk bevallani, hogy a csapat vereségéért rimánkodtak, s ott a DK-közeli Nyugati Fény portál, amely azt írta, „Csak egy kínos bakinak köszönhetően jutott ki a magyar válogatott a foci-EB-re”.

Éppen az elmondottak miatt az ellenzéki politikusok Facebook-oldalait érdemes szemlézni, az sokat elmond arról, hogyan viszonyulnak a diadalhoz. Gyurcsány Ferenc például sehogy, mert egy betűt sem vesztegetett a meccsre, de Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök sem. Az árnyékkormánytag Varju László is néma maradt – pedig ő máskor posztolt már válogatott mérkőzéséről –, csakúgy, mint a párt erős embere, EP-képviselője, Molnár Csaba, aki a derbi helyett megállapította, hogy „Orbán lett az európai politika körömgombája”. 

Hirdetés

A momentumosok nem szokták tagadni, hogy szeretik a focit, bár amikor Fekete-Győr András örömködik, azt érdemes kritikai éllel tudomásul venni.

Az egykori pártelnök most egy fotóval illusztrálta a posztját, azt írta, „Jövőre találkozunk a német EB-n. Jó lesz! Szép volt, fiúk!”. A jelenlegi elnök, Gelencsér Ferenc azonban nem szólalt meg. A párt erős embere, Donáth Anna nem nézte a mérkőzést, az idő alatt éppen a Partizánban adott interjút Gulyás Mártonnak.

A lila pártnak van egy kevésbé ismert elnökségi tagja, aki „másodállásban” labdarúgó-szakíró. Kele János is kiírta, hogy nincs EB nélkülünk, de annál érdekesebb, amit még a meccs előtt pötyögött be a számítógépébe. A momentumos politikus felidézte azt az esetet, amikor Bohár Dániel – persze őt is gyalázta – megkérdezte a DK prominenseit, kinek fog szurkolni az apai ágon bolgár felmenőkkel rendelkező Dobrev Klára. Majd így folytatta. „Ha esetleg eddig azt hittük, hogy az önmagát tőről metszett, szőrös tökű profinak maszkírozó DK kommunikációs főmuftijait egy ilyen pitiáner kérdéssel nem lehet bezavarni a málnásba, hát, jókorát tévedtünk: válaszukban Molnár Csaba és Kálmán Olga is felkészületlen alsós tagozatosokat megszégyenítő hebegésbe kezdtek, hogy aztán a végén arra jussanak, az bizony nagyon szenzitív magánügy, hogy ki, kinek és miért szorít. Igen, jól olvasod: ma-gán-ügy.” 

Hirdetés

Kele ezzel a bejegyzéssel azt érte el, hogy a Momentum újra belegyalogolt a DK-ba.

Az MSZP társelnökeinek sem érte el az ingerküszöbét a zöld gyepen történtek, Komjáthi Imre zalai túrán volt akkor, Kunhalmi Ágnes pedig a XVIII. kerületi Márton-napi felvonuláson vett részt. Az LMP, valamint testvérpártja, a Párbeszéd társelnökei sem szólaltak meg, de Ungár Péter, Schmuck Erzsébet, valamint Tordai Bence és Szabó Rebeka programjait nem tudtuk meg a közösségi oldalukról. Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke sem érezte úgy, hogy kommentálni kellene a csütörtök este Szófiában történteket.

Karácsony Gergely azonban Budapest születésnapi köszöntése mellett megeresztett egy „Szép volt, fiúk!”-at.

Hirdetés

Rajta kívül Márki-Zay Péter, valamint Mesterházy Attila is gratulált a magyar válogatottnak, csakúgy, mint Ujhelyi István, aki még hozzátette, hogy micsoda fordulat volt a végén. Jakab Péter a meccs szünetében arról tájékoztatta követőit, hogy „Schadlt kiengedik a börtönből! Maffiaállam! Új választást! Elszámoltatást!” A mérkőzésről azonban nem ejtett szót a Nép Pártján elnöke, de hallgat Vona Gábor is.

Forrás: Mandiner

Hirdetés

Hirdetés