Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekItthon

Gyurcsány az ATV-ben: vállaltam a felelősséget 2006-ért

Hirdetés

„Gyáva, cinikus, menekülő próbálkozás úgy kibújni ebből az ügyből, hogy a kritikusokat minősítjük” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a DK első embere.

A Novák Katalin lemondása körüli üggyel kapcsolatban hívták be a szemkilövetőt hétfőn este az ATV műsorába, ugyanis a Demokratikus Koalíció azt akarja elérni, hogy a jövőben közvetlenül az emberek válasszák meg a köztársasági elnököt.

Hirdetés

Szóba került Kubatov Gábor vasárnapi Facebook-posztja is, amelyben a Fidesz pártigazgatója azt írta: az ember jellemét alapvetően nem egyetlen hibás döntés határozza meg, hanem sokkal inkább a felelősségvállalás, a cselekedeteivel való egyenes szembenézés.

„Novák Katalin és Varga Judit személyében olyan embereket ismertem meg, akik a nemzet szolgálata iránt elkötelezettek, a munkájukban kemények és alázatosak. Mindketten képesek voltak elmenni a falig – a hazai és a nemzetközi politikában egyaránt -, ha a magyar érdekek védelméről volt szó. A tisztesség és becsület most arra sarkallta őket, hogy bocsánatot kérjenek a hibájukért és lemondjanak a közéletben viselt tisztségeikről.

Ez is azt bizonyítja, hogy a mi politikai közösségünkben, a nemzeti oldalon a tetteknek következményei vannak. Mindeközben a baloldalon még mindig az a Gyurcsány Ferenc fújja a passzátszelet, aki a saját állampolgáraira támadt 2006-ban”– fogalmazott Kubatov Gábor.

Hirdetés

Szöllősi Györgyi, az Egyenes Beszéd műsorvezetője az idézet felolvasása utána azt mondta Gyurcsánynak:

„Ön nem vállalta a felelősséget az őszödi beszéd után”.A DK elnöke erre indulatosan, hevesen gesztikulálva vágta rá ezt követően: „részint ez nem így van”.

Odaálltam a parlament elé. Megkérdeztem a többséget, kívánjátok-e hogy folytassam, ez a felelősségvállalást – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint „gyáva, cinikus, menekülő próbálkozás úgy kibújni ebből az ügyből, hogy a kritikusokat minősítjük”.

Hirdetés

Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról a DK első embere úgy fogalmazott: „még nem tudjuk, hogy vállalták-e a felelősséget, nem tudjuk, hogy valójában ők-e a felelősök”.

Hirdetés

Hirdetés