Jobboldali Médiahírek

Hírexpress, hírblog – Hírek itthonról és a nagyvilágból Önnek!

HírekVilág

Izraeli támadás Irán ellen – működésbe lépett az iráni légvédelem, robbanások történtek Iszfahán városánál

Hirdetés

Rakétatámadás nem érte az országot (csak dróntámadás) – tette hozzá.

Hirdetés

Hasonlóképpen nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X közösségi oldalon, jelezve, hogy a légvédelem drónokat semmisített meg.

Korábbi hírügynökségi jelentések arról számoltak be péntek hajnalban, hogy az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Az iszfaháni nukleáris létesítmények a jelentések szerint teljesen biztonságban vannak és biztonságosak  – jelentette az iráni Tasnim hírügynökség „megbízható forrásokra” hivatkozva. A brit sajtó jelentése szerint az IRNA teheráni hivatalos hírügynökség arról írt, hogy pénteken Irán egész területén felfüggesztették a légi közlekedést – erről már a Magyar Nemzet számol be.

Hirdetés

Az NBC News „a helyzetet ismerő forrásra” hivatkozva azt jelentette, hogy az Egyesült Államok nem vett részt Izrael iráni csapásában. A Bloomberg eközben két meg nem nevezett amerikai tisztviselőt idéz, akik szerint Izrael csütörtökön figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a következő egy-két napon belül támadást tervez.

Iráni tisztviselők azt mondják a helyi sajtónak és a Reutersnek, hogy nem volt sikeres rakétacsapás, és a robbanások az iráni rakétavédelem következményei.

NIF

Hirdetés

Hirdetés